Vulkántúrán a Vágtató Hippók

Több mint fél éves előkészítő munka után 2024. március 27. és április 2. között került sor a Vágtató Hippók eddigi legnagyobb túrájára, melynek során 6 nap alatt három vulkánt – az Etnát, a Strombolit és a Vulcanót – ismerhettek meg a túra résztvevői testközelből.

              A programon 37 adys diák, 1 vendég diák a csengeri Ady Endre Gimnáziumból és 3 kísérő tanár vett részt.

              Az indulást megelőzően teaház keretében dr. Karácson Dávid, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének vezetője, vulkanológus tartott vetítéses előadást a vulkanizmus térségbeli jellemzőiről a résztvevőknek. Annyit megállapíthattunk az előadás végén, hogy nem egy egyszerűen leírható térségbe fogunk utazni.

              Március 27-én a hajnali órákban gyülekeztek a résztvevők a Liszt Ferenc repülőtéren, hogy rövidesen landoljunk Szicília egyik nagyvárosában, Cataniában.

Első programunk a szállásunk megtalálása, elfoglalása volt. Ez nem bizonyult egyszerű feladatnak, ugyanis a város mediterrán piacának közepén helyezkedett el. Egyből belecseppentünk az olasz Dél világába, ami egyszerre sokkoló és vonzó. Szállásunk azonban minden igényt kielégített, szállodai szintű tágas apartmanokban kaptunk elhelyezést.

A csapat délután Catania nevezetességeivel ismerkedett, némi leleménnyel még az ókori amfiteátrumba is bejutottunk ingyen és képet nyerhettünk egy sokoldalú városról. Este ki-ki igényei szerint vagy a szálláson főzött magának vagy beült egy hangulatos pizzázóba.

              Másnap reggel némi izgalommal vártuk, hogy a lefoglalt és kifizetett buszunkat vajon hol fogjuk megtalálni, mert az képtelenségnek tűnt, hogy a piaccá alakuló utcákon egy busz elférhessen. De minden megoldódott, Marcello, a busztársaság képviselője a kapuban várt ránk és elvezetett buszunkhoz. Kényelmesen, egy csak a mi rendelkezésünkre álló buszban utazva közelítettük meg az Etna parkolót, 1900 m-en. Már itt érezhetően hűvösebb volt, aztán rövid shoppingolás, ajándéktárgyak vásárlása után útnak eredtünk. Még nem sejtettük, mi vár ránk, gyakorlatilag órákon át csak kapaszkodtunk egyre magasabbra és magasabbra. Az emelkedő mellett igazi kihívást a magasság miatti ritka levegő és a rendkívül erős, a krátereknél közel 100 km/órás szelek jelentettek. Végül a legbátrabbak 3100 méteres magasságig jutottak, innen már nem lehetett tovább menni a zord időjárás és a vulkáni kráterből kiáramló gázok miatt. Az összesen hat és fél órás út végén, holtfáradtan, de azzal az élménnyel érkeztünk meg Cataniába, hogy teljesítettük a tervet, csodálatos látványban volt részünk az út egésze alatt.

              Március 29-én első utunk a cataniai főpályaudvarra vezetett, ahol vonatra szálltunk és meg sem álltunk Messináig. Itt átszálltunk és 20 perc újabb vonatozás után megérkeztünk Milazzóba, a Lipari-szigetekre vezető kompjáratok kiindulási pontjára. A vasútállomás néhány kilométerre fekszik a kikötőtől, az utat taxikkal tettük meg, melyek már vártak ránk, az előre foglalásnak köszönhetően.

A kikötőben rövid szabad program következett, amikor mindenki tudott egy falatot enni, majd szárnyashajóra szálltunk és 1 óra tengeri utazás után megérkeztünk Lipari szigetére. Hajónk 60 km/h sebességgel szelte a vizet.

A kikötőben mikrobuszok vártak minket, amelyek elvittek a szállásunkra. Csodálatos, tengerre néző panoráma, luxus körülmények vártak minket, útközben pedig már lehetett sejteni valamit abból a csodából, ami ránk várt a következő napokban (citrom és narancsültetvények, kaktuszok és pazar kilátás mindenütt). Szállásadóink ajánlatára este lebuszoztunk a sziget „fővárosába”, ahol megtekintettük a húsvéti körmenetet, ismerkedtünk a helyi szokásokkal.

Másnap reggel kellemetlen meglepetés következett: a viharos tenger miatt törölték az összes aznapi kompjáratot, így nem tudtunk eljutni a következő megmászandó vulkánhoz, a Strombolihoz. Mint később kiderült, ez még jól is jött, mert így a napot Lipari szigetén töltöttük, a sziget látványosságainak felfedezésével. Délután a bátrabbak még a 15°C-os tengerben is megmártózhattak. Igazi pihentető, nézelődős, fagyizóba, pizzázóba beülős, beszélgetős napunk volt – mindez egy csodálatos környezetben. A nap megkoronázása pedig egy többfogásos vacsora volt, a halételektől az olasz ételkülönlegességekig, minden igényt kielégítve, akár egy ötcsillagos szállodában. Itt kell megjegyezni, hogy a felszolgált reggeli (svédasztal) is hasonló volt, nem lehetett éhen maradni.

Március 31-én kora reggel indultunk Stromboli szigetére. A közel kétórás tengeri út során – a még mindig viharos, erősen hullámzó tengeren – testközelből tapasztalta meg mindenki, mit is jelent a tengeri betegség kifejezés. Többen elszürkülő arccal várták az út végét, elfogyott az összes Daedalon tablettánk. A szárazföldre lépés se volt egyszerű, a hajóhidat hárman tartották és vezényelték, mikor kell kiszaladni a partra.

E nem túl kellemes élmények és egy rövid pihenő után indultunk a Stromboli meghódítására. Utólag már elmondható, ez volt a legkönnyebb túránk. A sziget egyetlen faluján végigsétálva – citromfák, narancsfák, kaktuszok között kanyarogva – érkeztünk el a vulkánra felvezető út aljához. Itt nyílt alkalom arra, hogy átbeszéljük mindazt, amit a vulkanizmusról tudhatunk. Az ismertetéshez pedig maga a vulkán is hozzájárult, ugyanis időről időre hatalmas robbanások, majd gomolygó füst tört ki a kráterből, forró kőzetdarabok gördültek le a lejtőről, egyenest a tengerbe. Ilyet tényleg nem mindennap lát az ember.

A kráter tetejéig tilos elmenni, ezt be is tartottuk, de 290 m-es magasságból is tökéletesen látszott minden. A hátteret pedig igazi mediterrán tavaszi hangulat adta. Visszafele a vállalkozó szelleműek még megmártózhattak a tengerben, aki pedig egy kis inni- és ennivalóra vágyott, az felüdülhetett az út közben található vendéglők egyikében. Liparira vissza már nyugodt és gyors utunk volt, másfél óra alatt a szálláson voltunk. Következett ismét egy pazar vacsora, ezúttal a helyi pizzákat kóstoltuk meg.

Utolsó esténk a Lipari szigeteken alvás nélkülire sikerült, mert az étteremben hajnalig buliztak az olaszok, de azért mindenki túlélte.

Másnap indultunk vissza Cataniába, előtte azonban a jachtkikötőbe mentünk, ahol már várt ránk a saját külön jachtunk. Igazi élménykirándulás következett, a fedélzetről gyönyörködtünk a csodálatos szigetvilágban, majd lehorgonyoztunk Vulcano sziget partjainál és elindultunk a Vulcano meghódítására. Mint kiderült, egyszerűen azért ezt a vulkánt se lehetett megmászni, de a látvány mindent megért: előttünk a Lipari-szigetek, az öbölben ringatózott a jachtunk, ezt hívják úgy: dolce vita.

Visszahajóztunk a főszigetre, felvettük csomagjainkat, majd hajóra szálltunk és megkezdtük a visszautazást Cataniába.

Minden olajozottan, percre pontosan történt, a taxik megint vártak minket és este megérkeztünk Cataniába. Elgyalogoltunk a szállodánkhoz, ami megint igazi luxus volt, kétágyas, fürdőszobás, első osztályú hely várt minket.

A fáradtság érződött a csapaton, másnap reggel úgy kellett kiszedni 10 diákot az ágyból, hogy ne késsük le a repülőnket. De végül minden jól alakult és menetrendszerűen érkeztünk meg Budapestre.

              Csodálatos 6 napban volt részünk, akik részesei voltak az útnak, biztos, hogy olyan élményekhez jutottak, amikre évek múlva is emlékezni fognak.

 

              Jövőre folytatjuk, a mediterrán világ újabb gyöngyszemét, a Márvány-tenger vidékét fogjuk felkeresni egy törökországi utazás keretében.

                                  Farkas Zoltán

                                       szervező tanár