A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban járt a 9.c biológia tagozata

2023.11.16-án részt vehettünk egy orvosi előadáson, ami az Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban volt.

A 9.c biológia tagozatos csoportja számára már a tömegközlekedéssel történő utazás is jó közösségépítő programnak bizonyult.

A múzeumban benézhettünk Semmelweis Igánác szülőházába, rengeteg kiállítási elemet megtekinthettünk, ami igazán lenyűgözött mindannyiunkat. Személy szerint engem is meglepett, mennyire nagy információs tárral rendelkezik a múzeum.

Az előadást egy aneszteziológus, intenzív terápiás orvos, Dr. Svéd Tamás tartotta, aki a mindennapjait is kórházban tölti és altatással foglalkozik. Az előadónk közvetlen volt, minden kérdésünkre kielégítő választ adott, igazán felkeltette az érdeklődésünket az orvosi hivatás és azon belül az altatás iránt. A prezentáció végén kipróbálhattunk ezzel a szakmával kapcsolatos eszközöket, egy gyerek bábun megtanította nekünk az orvos- előadó, hogy lélegeztessünk mesterségesen. Úgy gondolom, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy hasznos volt ez az előadás, köszönjük ezt a lehetőséget.

Nemeshegyi Loretta 9.c

Képgaléria