Történelem verseny általános iskolásoknak: versenykiírás és 1. forduló
Kedves Tanárok és Diákok!
Idén is meghirdetjük az általános iskolák 5-8. osztályos tanulói számára hagyományos történelem versenyünket. A téma ezúttal:
HAZA ÉS HALADÁS (1825-1849)
Reméljük, hogy sok izgalmas, érdekes feladatot találtok majd az egyes fordulók feladatsoraiban és élvezitek majd a megoldások elkészítését. Kérjük a versenyzőket, hogy ne küldjenek nekünk internetről kimásolt szöveget, inkább próbálják meg önállóan megfogalmazni gondolataikat. A verseny egyéni, nem csoportok jelentkezését várjuk.
Kérjük kedves általános iskolai történelemtanár kollégáinkat, hogy a verseny hirdetésében legyenek segítségünkre.
Versenyünket 3 fordulósra tervezzük, a két írásbeli forduló után kerül majd sor az utolsó, szóbeli fordulóra, a döntőre iskolánkban. Az írásbeli fordulók megoldásait postán kérjük elküldeni, de a portán is le lehet adni a borítékot. (Ady Endre Gimnázium, Hollander Gyöngyi, 1139 Budapest, Röppentyű út 62.) Az első forduló válaszait december 16-ig kérjük eljuttatni iskolánkba.
Az utolsó, szóbeli forduló időpontja 2023. április 17-én 15 órától lesz a 137-es teremben.
Jó munkát, hasznos felkészülést kívánunk!
Szervező tanárok:
Hollander Gyöngyi
Tóth Orsolya
Fájlok
![]() |
reformkor-első.pdf (163 KB) Letöltés • Megnyitás |