ERASMUS+ projekttalálkozó iskolánkban ,,No Stereotypes, But Diversity” projekt

Március 18-22-ig vendégül láttuk a ,,No Stereotypes, But Diversity” projekt résztvevőit. A projekt fő célja rávilágítani a sztereotípiák káros hatásaira, és a különbözőségek elfogadásában segíteni a diákokat. A résztvevő tanárok és diákjaik Romániából, Spanyolországból és Törökországból érkeztek. A találkozó programjai és a kommunikáció angol nyelven zajlottak.

A budapesti találkozó konkrét témája az iskolai zaklatások megelőzésére és kezelésére épült. A témába bevezető előadást tanárunk, Taylor Ibolya és Béres Tünde 12. A osztályos diákunk tartotta hétfő délelőtt, melyet a résztvevő országok UNESCO kulturális örökségeit bemutató prezentációkkal folytattunk. A délutánt a Városliget nevezetességeinek megtekintésével töltöttük.

A program másnap Mázló Tímea előadásával folytatódott, aki a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségétől érkezett. A diákok az előadás után kérdezhettek is, milyen nehézségekkel találkozik a mindennapokban siketként, és hogyan tudnának ők segíteni abban, hogy könnyebbek legyenek számukra a hétköznapok. Az ezt követő iskolai zaklatással foglalkozó műhelymunka után ismét városnézés következett. Elsőnek a Szent István Bazilikát tekintettük meg, majd BKK hajóra szálltunk, végül pedig a Parlamentet látogattuk meg.

Szerdán különböző SKYPE beszélgetéseken vettünk részt szakemberekkel: Molnár András (Magyar Vöröskereszt) Szófiából jelentkezett és a menekültválságról és bevándorlástól tartott előadást, majd Simon Ernő (UNHCR szóvivő) a diákok kérdéseire válaszolt, szintén a menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatban. Végül Vadasi Vivien (Menedék Egyesület) beszélt az integráció módszereiről és lehetőségeiről. A délutánt a Margit-sziget látnivalóival indítottuk, ahonnan Gül Baba türbéjéhez mentünk, majd a napot a Budai Várban zártuk.

Csütörtökön Mészáros Gréta és Horváth Éva önkéntesek tartottak foglalkozást az A. I.-től, témája az iskolai zaklatások okozta konfliktusok, helyzetek megoldása volt.

Délután került sor a Pannónia Általános Iskola és az Ady Endre Gimnázium szervezésében a tankerület iskoláiban folyamatban levő ERASMUS+ projektek disszeminációjára, melyen a Közép-Pesti Tankerület is képviseltette magát. Ez alatt a vendég diákok Bittner Dóra és Süke Zsófia 11. D osztályos tanulókkal csapatépítő játékokat tanultak az udvaron.

Utolsó nap, pénteken, míg a tanár kollégákkal koordinátori megbeszélés keretében beszéltünk a projekt zárásához szükséges teendőkről, a diákok angol órákon vettek részt, majd a NANE képviseletében Horváth Éva és Mészáros Gréta tartott foglalkozást az erőszakmentességről. Ezt követően Zsineg Dávid néptánc foglalkozást tartott, melynek  fergeteges sikere volt.

A hét során a szünetekben vendégeink zenéket, táncokat mutattak be az aulában, melyek az egész tanulóközösséget megmozgatták.

 

Csuri Veronika


Twinspace oldalak: https://twinspace.etwinning.net/46023/pages/page/577541

https://twinspace.etwinning.net/46023

Weboldal: http://www.nostereotypesbutd.com/

 

 

A program
https://docs.google.com/document/d/1whNpT1AZz046Ymu2GMfmOaKeICFtI8dtNUzo1pwUSOY/edit?usp=sharing

A disszemináció meghívója:

http://www.adygimnazium.eu/fomenu/aktualitasok/erasmus-projekt-disszeminacio-meghivo.html

Képgaléria

« Vissza