Az Ady Endre Gimnázium történelem versenye általános iskolások számára

Kedves versenyzők és felkészítő tanárok!

Versenyünk írásbeli fordulói lezárultak, a pontszámokat megállapítottuk. Nagyon nehéz döntéseket kellett hoznunk, mert igazán sok tartalmas, ötletes megoldást kaptunk a feladatokra. Végül úgy döntöttünk, hogy az első 14 tanulót hívjuk be a szóbeli fordulóra, nevüket és pontszámukat a mellékelt táblázat tartalmazza. Sok szeretettel várjuk őket 2020. április 12-én délután 3 órára iskolánkba, a 137-es terembe. Köszönjük mindenki munkáját, reméljük, élvezetes volt a feladatok megoldása.

A döntőbe jutott tanulókat arra kérjük, hogy készüljenek fel a szóbeli egyik feladatára előre: hozzák magukkal a 2. fordulóra megírt toborzó beszédüket, és olvassák fel (adják elő) ott a versenyen. A szöveget szabad rövidíteni, kiegészíteni a korábban leadotthoz képest. Érdemes az írásbeli fordulók feladatait újra elővenni a felkészülés során. Lesznek korábbról ismert feladattípusok: keresztrejtvény, vaktérkép, villámkérdések, képfelismerés, igaz-hamis állítások.

Szeretettel várunk benneteket és felkészítő tanárotokat a szóbeli fordulón, további jó felkészülést kívánnak a szervezők nektek:

 

Hollander Gyöngyi

Darukáné Eszenyi Katalin

Tóth Orsolya

 

 

 

Fájlok

dontobe_jutottak.pdf (518 KB)
LetöltésMegnyitás
történelem verseny 2. forduló feladatai.pdf (357 KB)
LetöltésMegnyitás
tört. verseny 1.forduló.pdf (207 KB)
LetöltésMegnyitás
versenyfelhívás.pdf (349 KB)
LetöltésMegnyitás