ÖKOISKOLA BESZÁMOLÓ 2014-2015

Az Ökoiskola címet hivatalosan 2015. január 1-jétől használhatjuk, de az ehhez kapcsolódó tevékenységeink átíveltek az egész tanéven.

 

I. Iskolai szintű programok

 

I/1. ÖKONAP

Az egész iskola számára szerveztünk idén Ökonapot. Nagy örömünkre a program véletlenül egybeesett az Ökoiskola cím ünnepélyes átadásával.

Reggel az osztályok másfél órás vetélkedőn vehettek részt, mely során a feladatokat azok az önként szerveződött csoportok oldhatták meg, akikhez az adott téma közel állt. A játékos feladatok a különböző tantárgyakhoz kapcsolódtak, de mind a fenntartható fejlődésről, környezetvédelemről, öko szemléletről szólt.

A nap további részében mindenki kétszer egy órában olyan előadást hallgathatott, illetve olyan interaktív foglalkozáson vehetett részt, amelyre előzőleg jelentkezett. Előadóink voltak: egykori adys diákok, akik ma már szakemberek a maguk területén. Jelenlegi diákjaink, akik a nemzetközi programokra készített előadásaikat mutatták be. A foglalkozások között angol nyelvű is akadt. Az iskola tanárain kívül sok külsős előadót is fogadtunk, akik egzotikus tájakon tett kutatóexpedícióikról vagy mindennapi munkájukról számoltak be.

Az Ökonapon vendégül láttuk a Pannónia Ökoiskola diákcsoportját, akik bemutatták ezirányú tevékenységeiket.

Az egészségnevelés se maradt ki a programkínálatból: az egyik osztályunk látogatást tett Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Intézetében, ahol higiéniával kapcsolatos foglalkozásokon vettek részt a tanulók.

Az iskolai tankonyhában pedig egészséges ételeket, desszerteket készített két csoport, tanári irányítással.

 

I/2. Kézmosás kampány

A 9.b tagozatosai felmérést készítettek, hogy a menzán ebédelő társaik közül hányan mosnak kezet evés előtt. Sajnos nagyon kevesen vannak, akik betartják ezt az egyszerű higiéniai szabályt. Az arány javítása érdekében Buga Bence készített egy fotósorozatot, melynek az lett a címe, hogy „Mielőtt a kenyérhez nyúlnál…”. A képek az ebédlő falán megmutatják, mi mindent fogunk meg rendszeresen az iskolában. Reméljük, többen elgondolkoztak a látottakon.

 

I/3. Osztálydekorációs verseny

Ebben a tanévben kétfordulós volt a verseny. Külön pontoztuk az öko szemlélet megjelenését a dekorációban. Helyezések: I. hely: 11.c, II. hely: 10.c  III. hely: 12.a

Az Ady Endre Gimnáziumi Alapítvány által kiírt versenyen az osztályok pénzjutalomban részesültek.

 

I/4. Herman Ottó vándortanösvény

Iskolánk fogadta a kiállító teremben ezt a szokatlan, interaktív „kiállítást”, melyet korábban szaktanáraink is lektoráltak. A sokféle játék és tevékenység segédeszközeit úgy helyeztük el a padokon, hogy kis csoportokban férjenek hozzájuk a gyerekek. Beosztottuk, hogy melyik biológia szakos tanár mely osztályokkal tölt itt egy-egy órát. Így mindenkire sort került. Elmondhatjuk, hogy a gyerekek korosztályra való tekintet nélkül élvezték a programot.

 

I/5 Papír- és palackgyűjtési akció

A 2. félévben meghirdettünk egy akciót, mely során egy héten át hozhatták a diákok, a szülők, illetve a kollégák a szelektív műanyag és papír szemetet. Kaptunk egy hatalmas konténert, ami az udvaron állt. Nem mértük, hogy ki mennyit hozott, mert nem versenyként hirdettük meg az akciót. A kapott pénzt az IDÖ használhatta fel társasjátékok és sportszerek vásárlására.

Eredmény: 2250 kg papír, 200 kg PET palack, 40 kg PP kupak

 

I/6 A felhívás a chipses zacskók gyűjtésére nem talált visszhangra, ez a kampány nem volt sikeres.

 

I/7. Nevezetes napok megünneplése

Plakátkiállításokkal ünnepeltük meg a következő nevezetes napokat: Állatok Világnapja, Föld napja, Madarak és Fák Napja, Európai Nemzeti Parkok Napja. A plakátokat minden alkalommal más osztály diákjai készítették.

 

I/8. Folyamatos szelektív szemétgyűjtés az iskolában

A műanyag palackokat külön szemetesekben gyűjtjük. A takarítók nagy zacskókba teszik őket, amit időről időre elszállítanak tőlünk.

A szelektív gyűjtési fegyelem még nem elég megbízható a diákság körében. Van még mit fejlődni ezen a téren. Egyes szemétkukák fölé már képes eligazító tábla is készült, segítve a döntést.

 

I/9. Öko Munkacsoport és ZIM (Zöld Iskola Munkacsoport)

A tanév elején tanárokból és az üzemeltetési vezetőből megalakult az Öko Munkacsoport, Frekot Erika igh. vezetésével. Kidolgozták az éves munkatervet és megnevezték a felelősöket.

A diákokból megalakult a ZIM, akik ötleteikkel, részvételükkel segítették az éves munkát. Részt vettek az Ökonap programjának kidolgozásában és lebonyolításában.

 

II. A biológia tagozatosok és az Ökoiskola

 

II/1. Terepgyakorlat (2015.04.20 – 24.)

A 9.b és a 10.b osztály biológia tagozata 5 napos terepgyakorlaton vett részt Huszárokelőpusztán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. A sűrű szakmai program során a gyerekek nagyon sok új fajt ismertek meg. Játékos formában tanultak meg látni, hallani, szagolni a természetben. A konkrét tudásanyagon felül az volt a cél, hogy jobban figyeljenek, ha a szabadban járnak, vegyék észre, hogy milyen sok érdekes élőlény veszi őket körül. A sikeres gyakorlatot sikeres beszámoló követte. A tanulók a látottakból utólag jegyzőkönyvet készítettek, melyet fotókkal, rajzokkal, képekkel illusztráltak.

 

II/2. Növényi Biodiverzitás Központ és Pannon Magbank

2015. március 17-én egynapos kirándulást tettünk Tápiószelére, melyen biológia tagozatos diákok vettek részt minden évfolyamból. A helyi szakvezetés és előadás nagyon sok információval szolgált mind a diákok, mind a szaktanárok számára. A Biodiverzitás Központ a termesztett növények magjait gyűjti az egész világból, majd szakszerű körülmények között tárolja. A Pannon Magbank pedig a vadon élő növényeink magjainak összegyűjtését tűzte ki célul.

 

II/3. Biológia verseny

A XIII., III. és IV. kerületi általános iskolásoknak hirdetett biológia verseny idén a Herman Ottó évhez kapcsolódott. A döntőben a 9.b biológia tagozatosai segítettek a feladatlapok kiosztásában és a pontozásban.

 

III. Az iskolai tanórákhoz kapcsolódó tevékenységek

 

A magyar nyelv és irodalom órákon a szövegértés feladatok egy részét a szaktanárok a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem témaköréből választották.

Matematika órákon kollégáink a feladatok egy részét a következő gyakorlati témákhoz kapcsolták: hulladékgazdálkodás, energia, ökológiai lábnyom, vízkészlet, stb. A szimmetria tanításához a természetből vett példákat használtak fel.

Az idegen nyelvek tanításakor külön témakör a környezetvédelem és a tudatos vásárlóvá válás. Mindezekről idegen nyelven kell véleményt formálniuk a nyelvvizsgán a tanulóknak.

A biológia, kémia és földrajz órák tananyagának jelentős részében fontos szerepet kap a szemléletformálás.

A 7.a osztály erkölcstan órán, a 8.a osztály osztályfőnöki órán megnézett részleteket „Az emberiség bolygója” c. sorozatból, melyek tanulságait megbeszélték tanárukkal.

 

IV. Az IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) és az öko szemlélet

Már ökoiskolává válásunk előtt rendszeresen részt vettünk természetvédelmi és környezetvédelmi programokban.

Idei környezetvédelmi tevékenységeink:

IV/1 Részt vettünk a TeSzedd akcióban, mely során az iskola közelében, a Rákos-patak partján szedtek szemetet tanulóink. Az iskola közvetlen környékén pedig az akciótól függetlenül is szerveztünk szemétszedést.

IV/2 Tavasszal a Velencei-tavon kenukból szedtük a szemetet. Mivel ezt a munkát évek óta rendszeresen végezzük, Agárd környékén már alig találni valami oda nem illőt a vízben és a nádasban.

IV/3 Az iskola épületének udvar felőli fala megújul: Szabó Csaba rajztanár vezetésével diákok az épülethez illő és a kerttel harmonizáló díszítőfestést készítenek. A munka ebben a tanévben kezdődött és a következő tanévben folytatódik majd.

Idei természetvédelmi tevékenységeink:

IV/4 Ősszel és tavasszal részt vettünk az MME által meghirdetett élőhelykezelési munkában az újpesti Homoktövis Természetvédelmi Területen.

 

V. Iskolán kívüli programok

 

V/1 Kutatók éjszakája

Szeptemberben a Kutatók éjszakáján sok tanár vitte el a csoportját különböző programokra.

  • A 9.b biológia tagozata a Természettudományi Múzeumban járt. Itt megfigyelhették, hogyan tisztítanak a kutatók egy mamut csontvázat, honnan lehet felismerni egy meteoritot. A program az állandó kiállítás irányított felfedezésével zárult.
  • A 11.c osztály (21 fővel) a MTA Természettudományi Kutatóközpontjában járt

      Négy előadáson vettek részt: A természet mikrovilága; Utazás a Vörös Bolygóra; Fény az éjszakában, sakk az oktatásban; Fény a lombikban. Mire használjuk a fényt a szerves kémiában?

  • 9. és 10. osztályos diákok a BME több előadásán vettek részt.
  • A 12.d-ből 23 fő vett részt a Corvinus Egyetem, Budai Campus területén három programon:

A quechua indiánok hideg főzési szokásai, Jégbe zárt labor, a Nagyi konyhatitkai. Elsősorban élelmiszertechnológiai kémiai, biológiai témákat érintettek az interaktív előadások.

  • ELTE Fizikai Intézet: a teljes 9.a osztály szívesen bevonódott a fizikai kísérletek elvégzésébe.
  • Az Országos Meteorológia Szolgálat klíma előadásán 18 fő vett részt.

 

V/2 Látogatás a Richter Gedeon Gyógyszergyárban

 Részlet a diákok által írt cikkből: „November 5-én a kőbányai Richter Gedeon Gyógyszergyárba mehettünk 22-en, tanári kísérettel. A színvonalas múzeum betekintést engedett a több mint 110 éves múlttal rendelkező gyár történetébe, az alapító Richter Gedeon gazdag életébe. A kutatólaborban üvegfalon át láthattuk – teljes sterilitást biztosítva – a működő robotot, amely a már meglévő molekulaállományból válogatja ki az adott gyógyszer készítéséhez szükséges, tovább módosítandó alapanyagot, ezzel is erősítve a világhírű gyár innovációs tevékenységét.”

 

V/3 Magyar Tudomány Ünnepe

November utolsó csütörtökén került megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe, melynek keretében a tudomány hetének alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián érdekes előadásokat lehetett hallgatni. Az Ady Endre Gimnázium természettudományos érdeklődésű tanulói is részt vettek ezen a programon Kiss Katalin tanárnő vezetésével.

 

V/4 Semmelweis Orvostörténeti Múzeum mentorprogramja

Az érdeklődő diákokat évek óta rendszeresen elvisszük a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, ahol a mentorprogram keretében minden héten más-más orvos beszél a szakmájáról. Sokféle, eddig csak a tévében látott eszközt is ki lehet próbálni. A program segíti a pályaválasztást is.

 

V/5 Látogatás az Állatorvos-tudományi Karon

Részlet a diákok által írt cikkből: „Március 26-án, csütörtökön Herczig Ferencné tanárnő vezetésével meglátogattuk a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karát. Egy volt Ady-s diák, dr. Marosán Miklós, vezetett minket körbe, aki egyetemi tanár, tanszékvezető helyettes. Először betekinthettünk a kémia laborokba, ahol megtudtuk, hogyan zajlanak ott az órák és néhány kémiai ismerettel is gyarapíthattuk tudásunk. Ezt követően átmentünk az Anatómiai Múzeumba, ahol különböző állati szerveket, állatokat nézhettünk meg.”

 

V/6 Osztályprogramok

Májusban a 9.a többnapos osztálykiránduláson járt Királyréten, ahol megtekintették a Látogatóközpontot és végigjárták a tanösvényt.

Szintén májusban a 9.b a Sas-hegyen meglátogatta a védett területet. Itt szakvezetővel végigjárták az ösvényt, vetélkedő keretében feldolgozták a kiállítás anyagát, valamint galamb-bemutatón vettek részt.

 

VI. Nemzetközi programok

 

VI/1. Biodiversity conservation the only path to our survival (A biológiai sokféleség megőrzése az egyetlen út a túléléshez) c. Comenius program

A programban résztvevő országok: Magyarország, Görögország, Románia, Lengyelország, Bulgária, Törökország és Szlovákia.

A program eredeti célja az iskolai együttműködéseken keresztül a módszertani tapasztalatszerzés, gazdagodás lehetősége. Főleg a tanárok tapasztalatszerzése van a fókuszban, a diákok aktív bevonásával együtt.

A diákok aktivitásai: prezentációk készítése, műhelymunkákban való részvétel, kisfilm készítése, dalszövegírás és zeneszerzés, skype konferencián való részvétel.

A nemzetközi összefogással készült Herbárium állandó kiállításként marad meg iskolánkban.

Kiutazásokban résztvevők

diákok: 8.a (1), 9.a (5), 9.d (1), 11.c (2), 11.d (2) – 11 fő  A budapesti találkozón vendégfogadó diákok: 14 fő

tanárok: 7 fő

összes mobilitás: 22 tanári és 11 diák

 

VI/2. A „Víz” c. Comenius projekt

27 diák vett részt 5 helyszínen a programban, 3 tanár utazott, a budapesti találkozón sok diák segített, készített prezentációt.

Téma a víz, minden aspektusából feldolgozva.

  • Honnan nyerjük az ivóvizet? - ez volt a téma Stuttgartban, kirándulás a Bodeni- tóhoz, ahonnan Baden-Württemberg tartomány az ivóvizét nyeri.
  • Prágában a szennyvíz volt a téma, szennyvíztisztítót látogattunk.
  • Budapesten a gyógyvizekkel, gyógyfürdőkkel foglalkoztunk.
  • Baselben a vízi erőművek és egyéb energiaforrások volt a téma, kirándultunk Tessin kantonba (Ticino), ahol egy kisebb erőművet láttunk.
  • Bécs a művészetekről szólt. Ide természetfotókat vittünk, melyeket diákok készítettek, valamint a Dunánál c. vers hangzott el magyarul és németül. Szökőkutakat mutattunk és néztünk.
  • Genfben a vizek élővilágát tanulmányoztuk és vizekhez kapcsolódó nemzeti parkokat ismertettünk.

 

VII. Szakköri programok

 

VII/1 Természetismereti szakkör

A szakkör ebben a tanévben 11 iskolán kívüli programot tartott. Néhány ízelítőül: részvétel a Tatai Vadlúd Sokadalomban, overallos barlangászás a Mátyás-hegyi-barlangban, kenutúra a Velencei-tavon, látogatás a Budakeszi Vadasparkban és a Vácrátóti Arborétumban. Ezeken kívül havonta egyszer az iskolában is tartottak szakköri foglalkozásokat.

 

VII/2. Vágtató Hippók túraszakkör

A túraszakkör idén is számos programot szervezett hazai és határon túli területek meglátogatására.

 

VIII. Az iskola belső környezete és a kert

 

VIII/1 Az iskola belső terei

A belső környezet már régóta „zöld”, a szó összes értelmében. Ebben a tanévben a működtető együttműködésével új virágtartók kerültek az aula korlátjaira. Ezekbe saját nevelésű futónövényeket ültettünk.

A szülők felajánlásából ismét kaptunk nagyméretű szobanövényeket, melyek az aulát díszítik.

A takarítónők egy része lelkesen segít a növények ápolásában és szaporításában.

 

VIII/2. Az iskola kertje

Az Öko munkacsoport ülésén merült fel a fűszerkert ötlete. Tanárok és volt diákjaink vezetésével az ötlet nagyon hamar megvalósult. Lelkes diákok felásták és beültették a kert egy részét. A palántákat és magokat szülőktől és kollégáktól kaptuk. A feliratokat kertészmérnök hallgató egykori diákjaink készítették.

Az iskola utcai frontján saját nevelésű egynyári virágokat ültettünk.

 

VIII/3. Madárbarát iskola program

Az őszi szünettől a tavasziig folyamatosan zajlott a madáretetés. Mind a nagy etetőt, mind a palackból készített kisebbeket rendszeresen feltöltöttük. A munkát diákok végezték a közösségi szolgálat keretein belül. Szükség van a nagy etető tetejének felújítására.

Az odúkat ősszel kitisztítottuk. Tavasszal a biológia tagozatosok ellenőrizték őket, s ekkor széncinke és mezei veréb költéseket találtak.

Különlegesség, hogy idén egy rozsdafarkú pár beköltözött az aulába, ahol sikeresen ki is költötték 5 tojásukat.

 

IX. Média megjelenések

  • Az Ökoiskolánkról a XIII. kerületi Hírnök 2015. januári számában fél oldalas cikk jelent meg.
  • A Veszprémi Napló hosszú cikkben számolt be a Pannon Csillagda fennállásának 3., a Hubble űrtávcső működésének 25. évfordulójáról, melyben iskolánk úgy szerepelt, mint az a szerencsés, aki 100.000. látogatóként egy csillagászati távcsövet nyert. A terepgyakorlat során voltunk éppen jókor jó helyen: a bakonybéli Pannon Csillagdában.
  • Az RTL klub híradó szintén beszámolt az eseményről, s a nyereményünkről is.
  • A XIII. kerületi tévé, a TV13 műsort készített velünk a papírgyűjtési akció, valamint a fűszerkert kapcsán.
  • A TeSzedd napon tévéinterjú készült a gyerekekkel és Katonáné Mayer Katalin kooordináló tanárral.
  • Rendszeresen megjelennek cikkek az iskola honapján: www.adygimnazium.eu

 

X. Továbbképzés

Egy kolléga vett részt a Magosfa Környezeti Nevelési Alapítvány „Fogyasztó kúra” modulgyűjteményének módszertani továbbképzésén (30 óra). Az ott tanultak felhasználásával bemutató órát tartott.

A kollégák felkészítése után három modul valósult meg az Ökonapon interaktív foglalkozások keretében: ökolábnyom modul, közlekedés és energia modul, fair trade termékek modul.

 

 

Az összefoglalót készítette: Frekot Erika

« Vissza