Viperák között a Kiskunságban

 

Április 17-én a 9.c és 10.c biológia tagozatosai (és néhány lelkes, biológia iránt érdeklődő diák) számára a Kiskunsági Nemzeti Parkba szerveztünk látogatást.

Bérelt busszal utaztunk. Már az úton megkezdődött az egész napon átívelő vetélkedő, melyben 2 fős csapatokban vettek részt a diákok. Ki kellett egészíteni Petőfi Az Alföld c. versének hiányos változatát, majd a Nemzeti Park jellemző fajait válogattuk szét rendszertani csoportok szerint. Megnéztük térképen, hogy melyik az a 9 egység, amelyből ez a mozaikos park áll.

A Rákosi Vipera Védelmi Központ munkatársai mutatták az utat a Központ felé. A mi modern buszunk csak lépésben tudott haladni a földúton, de megérkeztünk. A tanösvény mentén gyalog közelítettük meg a viperákat. Menet közben megismerkedtünk a táj fontosabb élőhelyeivel, a telepített fenyvesek és akácosok okozta gondokkal. Vezetőnk, Tibor fogott egy vízisiklót, amiről megtudtuk, hogy nem ragaszkodik a víz közelségéhez, elég neki, ha békákat talál táplálékul.

A Központ vezetője és szellemi atyja, Péchy Tamás fogadott minket. Nagyon szakszerű és érdekes előadást hallhattunk a rákosi vipera védelmének történetéről, a Központ múltjáról, jelenéről és remélt jövőjéről. A viperák fogságban való szaporítása jól működik, már többet vissza is helyeztek a természetbe. Sajnos a visszafogások egyelőre kevés adattal szolgálnak arról, hogy mennyire állják meg a helyüket, hány százalékuk marad tartósan életben. Hallhattunk az élőhely-rekonstrukciós munkákról is. Az elmélet után testközelből is láthattuk ezt a mérgeskígyó fajt: Péchy Tamás kesztyűben kivett két felnőtt példányt is. Lelkesen fotóztuk. Amikor sikerült egy fiatal példányt is felfedezni a „kifutóban”, nemcsak fényképezhettük, de legbátrabb lányunk, Barbara (aki maga is kígyótartó) még kézbe is vehette. Nagy élmény volt!

Délután a Fülöpházi homokbuckáknál jártunk. Itt Lendvai Mária, a Nemzeti Park munkatársa volt a vezetőnk. A fokozottan védett területre nem is lehet másként bemenni, csak szakvezetővel. Megtudtuk, hogy a szabály megszegése bűncselekmény. Megismerkedtünk a homok eredetével (az Ős-Duna hozta), a szél által kialakított formáival. Sok érdekes növényt láttunk, köztük a báránypirosítót, aminek festék tartalmú gyökerével jelölték meg régen a bárányokat. A sóskaborbolya tigmonasztiáját ki is próbálhattuk: érintésre a virágok porzói befelé hajlanak, hogy rászórják a pollent a rovar hátára. A környék emblematikus faja a közönséges boróka. Mind porzós, mind termős példányát megnéztük közelről. Az árvalányhaj fajok most kezdtek hajtani, még nem virágoznak. Mindvégig óvatosan haladtunk a földút keréknyomában, mert a homoki gyep nagyon sérülékeny, nem bírja a taposást. Ez alól a fegyelmezettség alól egyszer kaptunk felmentést, amikor a nyílt homokfelszínen szabad volt „rosszalkodni”, fel- és lemászni, sőt akár le is csúszni a homokon. Az élettelennek tetsző homokon az ügyes diákok sokféle érdekességet találtak: halott, élő és lehűlt, valamint virgonc homokfutrinkákat, mumifikálódott ásóbékát, köpetet (rágcsáló koponyával). Sajnos nagyobb állatot nem nagyon láthattunk, mert hűvös idő volt, se rovarok, se madarak nem mozogtak a vidéken (néhány erdei pintytől eltekintve). Azért egy hangyaleső lárvát és egy sáskát sikerült fogni.

Végül három és fél órát túráztunk a homokon, ami még edzésnek sem rossz!

Hazafelé úton folytattuk a vetélkedőt a viperákról, az állati lábnyomokról készült feladatokkal.

Még eredményhirdetés is volt: naptárat, képeslapot, viperás hűtőmágnest lehetett nyerni.

A nyertesek:

I. helyezett: Nagy Rebeka, Pap Renáta

II. helyezett: Szabó Orsolya, Sárkány Orsolya

III. helyezett: Baksai Kinga, Simon Krisztián

 

Kicsit hűvös, de élménydús napunk volt!

 

Frekot Erika