Jelentés a Madárbarát kertről 2013.
Jelentés a Madárbarát kertről 2013.
Az idei téli időszakban is megkezdtük a madáretetést. A közösségi szolgálat keretében Gruber Andrea és Szabó Márton Bence 9.c osztályos tanulók végzik a munkát. Minden héten kétszer (szükség szerint akár háromszor is) feltöltik az etetőket, kiteszik a cinkegolyókat.
Hogy mennyire kedvelik a kertünket a madarak? Nagyon! Egész csapat mezei veréb és széncinke látogatja rendszeresen az etetőket. Mivel mindkét nagy, lábon álló etetőnk be van rácsozva, oda csak az apró énekes madarak férnek be. A szarkák és varjak ennek ellenére rendszeresen körülnéznek, hátha nekik is jut valami. Ha a cinkegolyókat faágra akasztjuk, akkor az okos szarkák és varjak addig ügyeskednek, amíg a drótnál fogva felhúzzák a golyót az ágra, és ott erős csőrükkel szétverik. Ezért inkább az etetők alá függesztjük a golyókat, mert akkor valóban az apró madarak eszik meg.
A téli szünetre különösen sok magot és cinkegolyót tettünk ki. Mind el is fogyott. Meglepetésre azonban a három, műanyag palackból készített etetőből is „elfogyott” kettő, mert csak a hűlt helyüket találtuk az ágon. Ilyen akkor történt utoljára, amikor egy nyest garázdálkodott a suli kertjében. Most nem tudunk újabb nyestről, így megoldatlan marad a rejtély.
Köszönjük mindazon családoknak, akik maggal vagy cinkegolyóval támogatják a téli etetést. A téli időszakban eddig a következő tanulók járultak hozzá a Madárbarát kert fenntartásához:
Balogh Nikolett 12.b
Torma Zsolt 12.b
Kovács Nóra 9.d
Csiszár Gergely 7.a
Szabadszállási-Tóbi Nikoletta 10.a
Kósa Máté 9.a
Köszönjük!!!
Frekot Erika biológia szakos tanár
Képgaléria
« Vissza