A Budakeszi Vadasparkban jártunk
A Budakeszi Vadasparkban jártunk
A Természetismereti szakkör novemberi kirándulásán a Budakeszi Vadasparkban jártunk. Igaz, hogy kissé hűvös, mégis szép, napos időt fogtunk ki.
Először megismerkedtünk a Budai-hegység jellemző kőzetével, a dolomittal, majd meglátogattuk a háziállatokat bemutató „parasztportát”. Itt egy mangalica hagyta, hogy megtapasztaljuk, hogy mitől „sertés” a sertés.
Játszottunk a bizalmas hollókkal, és mindent megsimogattunk, ami hagyta magát. Most a szokásosnál barátságosabbak voltak az állatok, még a félénk muflonok és szarvasok is megengedték, hogy vakargassuk őket. Megnéztük a nemrég Lengyelországból érkezett európai bölényeket is. Az állatsimogatóban zoo-csemegével kenyereztük le a dámvadakat és muflonokat.
Még az idősebbek is bemásztak a rókalyukba, hogy majdnem szemtől szembe lássák a ravaszdit.
Megfigyeltük a szarvak és agancsok különbségeit, a párosujjúak patáit, megismerkedtünk a mókusok táplálkozási szokásaival.
A kirándulás végén az ún. Melegedőben, kandallóban ropogó tűz mellett oldottuk meg a játékos feladatlapot.
Bár már nem először jártunk itt, mindig kellemes emlékekkel távozunk!
Frekot Erika szakkörvezető
Képgaléria
« Vissza