Előzetes tájékoztatás a Nyílt napokra történő regisztrációhoz

Tisztelt Érdeklődő Szülők és Diákok!

 

Iskolánkban a 2027/2028-as tanévre meghirdetett képzésekről és az itt folyó munkáról Nyílt napok keretében is tájékoztatást nyújtunk.

 

A Nyílt napok időpontja: 2026. november 23. és 24.

 

Akik nem tudtak részt venni a november 3-án és 5-én tartott igazgatói tájékoztatókon, azok a Nyílt napok mindkét reggelén 8:00 – 8:45 - ig igazgatói tájékoztatót hallgathatnak meg.  Az igazgatói tájékoztatókra nem kell regisztrálniuk.

 

Óralátogatásokra mindkét napon 9:00 órától lesz lehetőség.

 

Ezeken a bemutató órákon helyszűke miatt csak azokat tudjuk fogadni, akik előzetesen regisztráltak.

 

Regisztráció kezdete: 2026. november 09. 8:00 óra

 

Regisztráció vége: 2026. november 16. 18:00 óra

 

Regisztrálni a gimnázium honlapján az “Aktualitások” menüpont alatt (az oldal megnyitásakor megjelenő lap) november 9-én reggel 8 órától megjelenő következő két címszó alatt lehet:

 

Regisztráció a 2026. november 23. hétfői Nyílt napra

Regisztráció a 2026. november 24. keddi Nyílt napra

 

A két nap során több interaktív foglalkozást is tartunk biológia, idegen nyelv, valamint irodalom tantárgyakból. Kérjük, hogy ezekre az órákra csak 8-os diákok regisztráljanak. (Kérjük, hogy szülők, valamint hatosztályos képzésünk iránt érdeklődők más foglalkozásokat válasszanak.)

 

A regisztráció első óráiban előfordulhat majd, hogy honlapunk működése a nagy leterheltség miatt lelassul, az is előfordulhat, hogy egy ideig nem is lesz elérhető. Több éves tapasztalatunk, hogy ez a helyzet egy-két órán belül rendeződik, a honlapunk ismételten képes lesz majd fogadni a regisztrációkat.

A regisztrációs listákat a jelentkezési időszak alatt folyamatosan figyelemmel kísérjük, így amennyiben többszörös regisztrációt tapasztalunk, a feleslegesen lefoglalt férőhelyek felszabadításával ismét megjelenhetnek szabad helyek a honlapon, és így lehetőség nyílik a regisztrációra.

A Nyílt napokon hozzánk látogató tanulók távozásuk előtt a titkárságon igazolást kérhetnek.

Figyelmükbe ajánljuk Tájékoztató füzetünket, melyben részletes információkat találnak iskolánkról és a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról.

Honlapunkon a Felvételi fül alatt a felvételi eljárásról szóló további tájékoztató anyagok is elérhetők.

 

Szeretettel várjuk Önöket!