Varga Tamás Módszertani Napok, diákprogram

2020.11.07.

 

Idén ismét részt vettünk iskolánk 17 diákjával a módszertani napok diákprogramján. A rendkívüli helyzetre való tekintettel a programot online formában tartották meg az ELTE oktatói. Komoly felkészülés után szombaton délelőtt egy rendkívül gondosan összeállított vetélkedővel várták diákjainkat a verseny szervezői a virtuális térben.

Miután csapatokra osztották a résztvevőket, a csapatoknak egy feladatsort megoldva kellett a helyes válaszokra kapott képkockákból egy nagyobb képet összerakni. A diákok lelkesen összedolgozva végezték el a kitűzött feladatokat.

Idézet néhány diák beszámolójából:

„…Az például nagyon tetszett, hogy nem a lexikális tudásra épített, hanem a logikára, intelligenciára. … nem éreztem azt, hogy inkább aludtam volna még egy-két órát.”

„…Nagyon ötletesen voltak a feladatok összeállítva és az a csavar, hogy megoldásokat nem csak egy táblázatba kellett beírni, hanem a végén kaptunk egy szép képet ajándékként, az nagyon tetszett nekem.”

„A tegnapi napon részt vettem ezen a kisebb találkozón, ahol 16 feladat megoldásával kellett megalkotni egy képet, amely csak a jó válaszok megadása után egészült ki. … Sajnos nem volt lehetőségem minden feladat megoldásában részt venni, mert szétosztottuk a munkát, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjunk haladni, de utólag minden feladatot megnéztem és gondolkoztam rajtuk. Számomra érdekes volt, hogy voltak olyan feladatok, amelyeket 1 perc alatt meg lehetett oldani és olyanok is amelyekkel akár 10 percet is eltöltöttem. Összességében úgy gondolom, hogy megérte ez a másfél óra, amit erre fordítottam, és több érdekes feladattal is találkoztam.”

Jó volt látni, hogy még egy novemberi szombat délelőttön is többen választják elfoglaltságul matematikai fejtörők megoldását! Köszönjük a szervezők munkáját, a kellemes programot! Egy év múlva ismét találkozunk…

                                                                                                                                              Kistelekiné Csiki Erika

                                                                                                                                                 matematika tanár

Képgaléria

« Vissza