Iskolai rendezvények • archívum

Face Team Akrobatikus Sportszínház az Adyban (2023. június)

A meghívásnak eleget téve a csapat egy nagyon látványos és izgalmas kosárlabda műsorral mutatkozott be iskolánkban. A diákok és tanárok nagyon élvezték a programot, a showt követően lehetőség volt kipróbálni a zsákolást, trambulin segítségével. Jó volt egy kis lazítás az évvégi hajrá közepette! Sok kellemes élménnyel gazdagodtak a tanulók.

A Fürge Diák Iskolaszövetkezet tájékoztatója osztályfőnöki órán

Hagyományainkhoz híven diákjainknak segítséget nyújtunk a munka világában való eligazodásban is. Ennek egyik formája az, amikor szakmai szervezetek képviselőit hívjuk meg, akik előre egyeztetett témában tartanak foglalkozást diákjainknak. Következzen egy ilyen óra után készült beszámoló:   Pénteken, április 14-én, az osztályfőnöki órán a Fürge Diák Iskolaszövetkezettől érkezett hozzánk Molnár Kristóf, aki Munkaerőpiaci Kalauz órát...

Rendhagyó német óra a gasztronómia jegyében

A 9. és 10. évfolyam diákjai beszerezték a hozzávalókat, majd a német óra keretén belül érdekes ételeket készítettek a tankonyhában. A projektet Pál Tímea tanárnő vezette. A tankönyv érdekességeit kiragadva a “speciális ételek”, valamint a “vásárlás” témaköreit felölelve, egyéni ötletekkel fűszerezve bővítették a tanulók a szókincsüket, illetve fejlesztették a kreativitásukat.   Az eredmény a fotókon látható.

Beszámoló a PÉNZ7 eseményeiről

Az idei évben iskolánkban már 8. alkalommal tartottunk a PÉNZ7-en pénzügyi-gazdasági ismereteket átadó órákat diákjainknak. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a diákok előzetes ismereteit és korosztályos igényeit figyelembe véve választottunk témát. Kollégáink egyre nagyobb létszámban és egyre több tantárgyhoz kapcsolódóan tartottak órákat. Matematika, angol és történelem szakos kollégáink dolgoztak fel különböző témákat. Néhány a...

A 11-es fizika fakultáció újabb programja: kísérletek folyékony nitrogénnel

A 11-es fizika fakultáció a nagysikerű, saját szárazjég előadása után azt szerette volna, ha a -196 Celsius fokos folyékony nitrogénnel is kísérletezhetne! Ez azonban nem olyan egyszerű, sem a megvétele, sem a szállítása - mely engedélyhez kötött -, sem a kísérletezés vele! Így fölvettük a kapcsolatot Tóth Pál tanár úrral, aki a Gördülő Energia program keretén belül kívánságunkat teljesíteni tudta!      Az első...

Pályaorientációs előadás a Budapesti Gazdasági Egyetemről

2023.02.03-án a Budapesti Gazdasági Egyetem oktatója és két jelenlegi hallgatója tartott iskolánk négy 11-es osztályában tájékoztatót. A program célja a diákok pályaválasztásának segítése, továbbtanulással kapcsolatos információk átadása.   Következzen néhány beszámoló:   A BGE gazdaságtudományok egyik oktatója és két hallgató az egyetemről előadást tartott nekünk 2023. február 03-án. Részletes információkat kaphattunk az...

Kísérletek szárazjéggel - a 11.-es fizika fakultációsok bemutatója

Iskolánkban 2-napos szárazjég bemutatót tartott a 11-es fizika fakultációs csoport. Tagjai: Béres Zoltán (11.d), Bialas Dániel (11.b), Farkas Ákos (11.d), Fogarasi Tamás (11.c), Henn Martin (11.b), Sütő Erik (11.c) és Tóth Máté (11.d) gondos felkészülés után 2 teljes tanítási nap sok tanóráján helytállva mutatta be a szilárd szén-dioxid különleges tulajdonságait. A kísérletekben látható volt, hogy a szén-dioxid szublimál (normál légköri...

Mikulás és Advent az Adyban

Az Adyba is beköszöntött a tél, és szerencsére nemcsak a sötétet és a hideget hozta el, hanem a diákönkormányzat jóvoltából megérkezett pontosan december 6-án a Mikulás, aki mindenkit végtelenül jónak és szorgalmasnak talált, így szétoszthatta az összes savanyúcukorkát a puttonyából. Idei bölcs Mikulásunk, Dani a 11.b osztályból még kérdéseket is feltett, és a jó válaszok sem maradtak ajándék nélkül. Volt közben karácsonyi pulcsiverseny is...

„Én így segítek” akció a „+1 szendvics” kezdeményezésen belül

Iskolánk az idei tanévben csatlakozott a Budapest Bike Maffia példaértékű, humánus kezdeményezéséhez, a + 1 szendvics akcióhoz. Ennek keretében iskolánk tanulói és tanárai minden szerdán plusz egy szendviccsel igyekeznek könnyíteni a rászorulók helyzetén. A mai nap, a december 14-e kitüntetett volt ezen jótékonysági akció során, hiszen most minden résztvevő iskola és intézmény egyszerre próbált összefogni az ügy érdekében. Szlogenje a címben és a...

„Meglepetés” című iskolai színházi előadás

2022. november 8-án a KB35 iskolai színházi nevelési csoport látogatott el iskolánkba, a 9.B osztályhoz. A Meglepetés című előadásukba bevonták az osztályunkat is. A történet egy egyetemi színjátszó csoportról szól, akik meg szeretnék ünnepelni vezetőjük születésnapját, de valójában azt a kérdést tették fel a szereplők maguknak és nekünk is, hogy megéri-e súlyos árat fizetni céljaink eléréséért. Nagyon tetszett és mélyen...

A Magyar Biztosítók Szövetsége előadásán vett részt a 8.a és a 10.c osztály

Május 15-én osztályunk részt vett egy biztosításokról szóló előadáson. Betekintést nyerhettünk abba, hogy hogyan is zajlik a folyamat az igénybevételtől egészen addig, hogy megkapjuk a kártérítést. Átbeszéltük, hogy mi a biztosítás és milyen fajtái vannak. Megtudtuk, hogy mi a veszélyközösség, hogyan indíthat el valaki egy biztosítói céget, mi a biztosítási csalás. Nagyon fontos tudni, hogy melyik biztosítást mikor lehet igénybe venni. Érdemes...

Wunderbar Fesztival – a német nyelv hete az Ady Gimnáziumban

Március 28-án kezdődött az első magyarországi Wunderbar Fesztival , azaz a német nyelv hete. Már hetekkel a fesztivál előtt érdemes volt figyelni a wunderbarfesztival.hu oldalt, hiszen a német nyelvű intézmények, nagykövetségek, kulturális és gazdasági kezdeményezések által szervezett programok kínálata napról napra bővült. Budapesten kívül még számos más nagyvárosban, minden korosztály megtalálhatta a leginkább neki szóló programot. Amikor az...

PÉNZ7 az Ady Endre Gimnáziumban

Idén 7. alkalommal vettünk részt a nemzetközi PÉNZ7 rendezvénysorozaton. Március 7. és 11. között több osztályban és csoportban tartottunk pénzügyi-gazdasági ismeretek átadását célzó foglalkozásokat. A programon diákjaink több mint fele vett részt. A foglakozások megtartásában a Tantestület tagjai évről évre egyre nagyobb létszámban vesznek részt, idén 13 szaktanár tartott szaktárgyához kapcsolódó , pénzügyi-gazdasági témát feldolgozó...

Denevér-derby 2022.03.25.

Hagyományos sportprogramunk, a Denevér-derby idén március 25-én, pénteken zajlott. Két sportágban mérkőzhettek meg a csapatok, labdarúgásban és röplabdában. Az egyéni versenyekre is két sportágban került sor, asztaliteniszben és sakkban. Aki éppen nem sportolt, társasjátékozhatott az aulában.   Az eredmények: Foci: 1. 11.d 2. 12.b 3. 9.b Röplabda: 1. 12.b 2. 9.b Sakk: 1. Huang Man 9.c 2. Szalay Boldizsár 7.a 3. Nguyen...

Pénzügyi tudatosság és fogyasztóvédelem témájú stream foglalkozások a 7.a és 8.a osztályban

A Fáy Digitális Oktatási Program részeként iskolánk két osztályának tanulói stream előadáson vettek részt, melynek címe: Pénzügyi tudatosság és fogyasztóvédelem.   A programon résztvevő diákok egy-egy beszámolója:   „ A program küldetése, hogy megtanítson minket – életkorunknak megfelelően - tudatosan bánni pénzünkkel, megtakarítani és beosztani, ismerni pénzügyi lehetőségeinket, mérlegelni a kockázatokat és...