Röplabdaélet az Adyban

Röplabdaélet az Adyban

Kedves röplabda sportot szerető érdeklődők!

Engedjék meg, hogy beszámoljak az iskolai röplabda csapatról.

Sajnos a diákoknak egyre több órájuk van, egyre jobban leterheltek, így nehéz feladat őket rávenni, hogy maradjanak itt délután az iskolai sportfoglalkozásra. De szerencsére van egy állandó mag, akik szívesen töltik idejüket az iskola után is a tornateremben és sikerült még néhány diákkal is megszerettetni ezt a sportágat.

Az Ady röplabda csapatának már hagyománya van. Nem volt olyan év, hogy ne vegyünk részt a budapesti vagy országos diákolimpia rendszerben, ahol nagyon szép eredményekkel büszkélkedhetünk. Így van ez idén is. A budapesti amatőr diákolimpia versenyrendszerben mutathatjuk meg tudásunkat. Ez azt jelenti, hogy azok a tanulók játszhatnak a csapatban, akik nem rendelkeznek versenyzési engedéllyel, tehát amatőr sportolók. Ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy ne csak azok sportoljanak nálunk, akik egyébként klubcsapatokban játszanak, hanem azok is, akiknek nincs erre lehetőségük.

A mérkőzéseinket szombati napokon a kőbányai Szent László Gimnáziumban tartják. Az első fordulót 2013. november 16-án rendezik, ahol csapatunk reggel 8:30-kor és 11:10-kor játszik. Azért is nagy dicséret illeti őket, hogy a szabadidejüket feláldozzák az iskola jó hírnevének öregbítéséért.

Lejegyezte:

Szabó Péter testnevelő

« Vissza