Részt vettünk a Pedagógiai Napok rendezvényein

Iskolánk tanárai részt vettek a Közép-Pesti Tankerületi Központ által szervezett Pedagógiai Napok keretében megtartott konferencián és szakmai konzultációkon valamint bemutató órákat is látogattak.

 

A Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnáziumban két bemutató órára került sor.

 

Február 12-én Feketéné Tóth Márta tartott foglalkozást Pénzügyi ismeretek átadása matematikaóra keretében címmel a 8.A osztályban.

 

Az iskola 2015 óta csatlakozik a nemzetközi Pénz7-hez, nagy hangsúlyt fektetünk a tanulók pénzügyi nevelésére, ugyanígy a fogyasztói tudatosságra nevelésre is. A pénzügyi és gazdálkodási ismeretek átadásához kapcsolódó tevékenységek és a külső partnerekkel való kapcsolattartás koordinátora, valamint a témához tartozó versenyek lelkes szervezője is Feketéné Tóth Márta, aki a 8.-osoknak tartott órán a családi költségvetéshez kapcsolódó fontos ismereteket tanított.

A téma aktuális, a tanulók érdeklődését felkeltő és hasznosítható. A tanári tervezést tudatosság, alaposság jellemezte. A szaktanár nagy mértékben számított a tanulók előzetes ismereteire, hétköznapi tapasztalataira.

Az óra jó példát mutatott arra, hogy matematika órán hogyan lehet úgy gazdasági ismereteket bővíteni, hogy a matematikai ismeretátadás is maradéktalanul teljesüljön.

Az óravezetés a folyamatos tanulói tevékenykedtetésnek köszönhetően rendkívül dinamikus, üresjárat nélküli volt.
A dinamizmust a páros, a csoportmunkák és az azokat követő tanulságok következetes megfogalmazása is támogatta. Az órán a diákok megismerhették a statisztikai mutatók többféle szemléltetési módját, a deficites és a szufficites családi költségvetést.

Az átgondolt tervezés, a lendületes megvalósítás mindvégig feszes tempót, aktív figyelmet és motivált tanulási légkört biztosítottak. A különböző típusú grafikonok bemutatása is jól támogatta a matematikai ismeretek átadását. Különösen a négyzet alapú grafikon volt újszerű és többféle matematikai ismeretet átadó: mérés, arány és százalékszámítás.

A diákok aktívan és fegyelmezetten dolgoztak, a tanulók többsége megnyilvánult az órán.

Az órát figyelemmel kísérő adys és más iskolákból érkező szaktanárok érdekes, módszertanilag is nagyon színes órát láthattak.

 

Február 15-én Frekot Erika módszertani ízelítőt mutatott a 9.-es biológia tagozat munkájából.

Az órát más iskolákból sajnos nem látogatták, de az iskola természettudományi munkaközösségének tagjai mindnyájan részt vettek rajta.

 

A 9. C osztály biológiát emelt szinten tanuló csoportjának gyakorló óráját láthattuk, csokorba szedve mindazokat a módszereket, amelyeket kolléganőnk rendszeresen alkalmaz a tanítási folyamata során, amikor egy tananyagrész elmélyítését kívánja elérni.

Bevezetésként körben ülve játékos formában mindenki egy-egy kérdést tett fel az adott tananyagból, az egysejtűek témaköréből. Egy kis plüss elefánt továbbdobásával dőlt el a válaszoló személye.

Ezt követően két csoportban fogalomkártyák magyarázatára került sor. A csoportalakítás véletlenszerű volt, némi állatrendszertani ismeret kellett hozzá.

Ez után egy rövid kis dramatikus elem következett, amikor az egyik diák rendezésében a többiek eljátszották egy amőba helyváltoztató mozgását és egy baktérium bekebelezését.

A normál ülésrendhez visszatérve aztán egy kis számítási feladatot láthattunk, ahol minden számjegy egy-egy korábban tanult ismeretre épült.

Érdekes színfoltja volt az órának, amikor néhány diák a számukra kiadott Természetbúvár folyóiratot mutatta be az osztálytársaknak, kiemelve belőle a legérdekesebb részeket. Megtudhattuk például, hogy a II. világháborúban világító gombákat erősítettek magukra a katonák, hogy megkülönböztessék társaikat az ellenségtől.

Ezt követően egy néma videóbejátszást láthattunk egy papucsállatka lüktető űröcskéiről, melyhez az egyik diák mondta el a magyarázatot.

Az óra egy mini vetélkedővel ért véget, melyben képrészletek alapján kellett felismerni állatkerti állatokat. Az óráról minden aktív szereplő kis ajándékkal (matricával, ásvánnyal) távozhatott.

Köszönjük Frekot Erikának a nagyon tartalmas, érdekes órát!

Kunné Szilágyi Andrea munkaközösség-vezető

Fájlok

Matematika bemutató óra diagramok befektetések, hitelek..pdf (478 KB)
LetöltésMegnyitás

 

Képgaléria

« Vissza