Pénzügyi játék tesztelése iskolánk diákjainak segítségével

Gimnáziumunkban a hagyományoknak megfelelően folytattuk a diákok pénzügyi ismereteinek bővítését, ezzel is hozzájárulhattunk a nagyon fontos, hiánypótló tudás átadásához.

A OTP Fáy András Alapítványával folytatott többéves sikeres közös munka után újabb, a mai kor kihívásainak megfelelő programon vettünk részt. Iskolánk 10. A és 11. B osztályának tanulói a hivatalos bevezetés előtt, elsőként próbálhatták ki az Alapítvány fejlesztői csapata által készített Platypus: A FinLit Story elnevezésű első mobilapplikációs játékot.

A Digitális Szimulációs Program keretein belül fejlesztett mobilapplikáció a 12-19 éves korosztály számára készült. A játék korszerű pénzügyi - gazdasági ismereteket közvetít az edutainment, vagyis játékos tanulás eszközeinek segítségével.

A diákok részvétele ingyenes és önkéntes volt. A játék teszteléséhez csak egy mobiltelefon kellett, offline módon tudtak a gyerekek játszani.

A tesztelés során pontokat lehetett gyűjteni, majd licitálni értékes nyereményekre.

A több mint két hétig tartó program során ismét lehetőség adódott a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztésére.

 A résztvevő diákok és az általam készített visszajelzések hozzájárultak az applikáció további fejlesztéséhez.

          

Budapest, 2020.12. 19.

 

Feketéné Tóth Márta

a program szervezője

Képgaléria

« Vissza