Megünnepeltük a Beporzók napját (március 10.)

Iskolánk a legelső hazai Beporzók napja óta minden évben részt vesz ebben a programban. Ökoiskolánk kertje és átriuma rovarbarát zöldfelület, tehát mi nem csupán egyetlen napot szentelünk a beporzó rovaroknak. Épített Rovar Hotelünkön kívül már három új darázs garázs is szolgálja a rovarok szaporodását.

Idén a Beporzók napját az aulában tartottuk meg. Köszönjük a szülők hozzájárulását, akik finom házi lekvárokat küldtek! Ezeken kívül különféle mézeket lehetett kóstolni a délelőtt folyamán. Mindenki tetszése szerint kenhetette meg a kenyerét a kiválasztott egy vagy többféle finomsággal.

Lehetőség volt egy kis játékra is. A 10 kérdéses kvíz a beporzó rovarokról szólt. Nemcsak biológiai tudás kellett hozzá, hiszen művészi alkotások alapos megfigyelése is szerepelt a feladatok között. A helyes megfejtők közt az iskolai Alapítvány jóvoltából bio gyümölcsitalokat és lekvárokat sorsoltunk ki.

Köszönjük a gyümölcsöket és a mézeket a beporzó rovaroknak! Vigyázzunk rájuk, hogy egymást támogatva együtt élhessünk a közös bolygónkon!

Képgaléria