Felelős Iskola Nap az Ady Gimnáziumban

2019. február 13-a ismét egy különleges, és mozgalmas nap volt iskolánkban.

A XIII. kerületi Önkormányzat még a tanév elején felhívást küldött a kerület intézményeinek egy versenyben való részvételre. A „Felelős Iskola Díj” jó lehetőséget kínált arra, hogy tanulóink megismerkedjenek fogyatékkal élő fiatalokkal, akik a projekt keretében látogatnak el az intézményekbe.

Egész nap érkeztek a vendég előadók az osztályokhoz. Korán reggel a 8. a és a 9.c osztály tanulói testnevelés órán ismerkedtek meg a csörgőlabda (a látássérültek focija) szabályaival egy látássérült szakértő, Kinga segítségével.

Később a 10. c osztály tanulói röplabdáztak hallássérült fiatalokkal. A játék után még egy beszélgetésre is volt idő, ahol a jeltolmács segítette a kommunikációt, bár a gesztusok segítségével sok mindent megértettek a gyerekek a fiatalok előadásából tolmácsolás nélkül is.

Érkeztek ezen kívül autista és kerekesszékes fiatalok is, akik egy-egy osztályt látogattak meg és beszélgettek tanulóinkkal.

A Felelős iskola napunkon a TV13 kerületi televízió munkatársai is jelen voltak, beszámolót és interjúkat készítettek az eseményről, mely az alábbi linken tekinthető meg (a rólunk szóló riport  1:30 - 11: 30-ig tart).

 

https://www.youtube.com/watch?v=3mASO3TKEJ8&feature=share

 

Katonáné Mayer  Katalin

a program szervező tanára

 

Diák vélemény:

 

Szerda délután (02.13.) az osztályfőnöki óra keretein belül, egy nagyon érdekes programon vehettünk részt. A VGYKE (Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete) tartott nekünk előadást. Számomra ez egy abszolút pozitív élmény/tapasztalat volt, mert betekintést kaphattunk az életükbe, hogy hogyan élik meg a mindennapjaikat, milyen segítséget kapnak. A vakvezető kutyák óriási segítséget nyújtanak számukra, ahogy az okostelefonok is.

Jó érzésekkel töltött el, hogy minden problémájuk ellenére ilyen vidám, kedves és nyitott embereket ismerhettünk meg.

Hudák Boglárka

9. ny

 

 

Képgaléria

« Vissza