Erdei vándortábor a Zselicben
Iskolánk 2021 nyarán a Zselicben szervezett vándortábort, amelyen a mi osztályunk néhány tagja is nagy örömmel vett részt. Rajtunk kívül az iskolánk 8.a-s tanulói és a Hegedűs Géza Általános Iskola nyolcadikos osztályának néhány diákja vett részt a programon.
A kirándulások során betekintést nyerhettünk a kaposvári Erdők Háza Látogatóközpontba, a Zselici Csillagpark és Csillagösvény világába, illetve a Kisvasúti és Erdészeti Múzeumba, amely egy régi vasútállomáson található meg.
Nem kellett attól félnie egyikünknek sem, hogy bárki is egyedül marad, vagy esetleg unatkozni fog a kirándulás alatt, ugyanis a tanáraink mindvégig figyeltek arra, hogy csapatépítő versenyek alakítsák ki a közösséget. Személyes kedvencem a szókirakó volt. A versenyek eredményhirdetésére minden másnap került sor, ahol az első három helyezést jutalmazták egy kis csokival, gumicukorral. Ezt mind nagyon szerettük, ezzel jól motiváltak minket a tanáraink. A finomságokat másképpen is meg lehetett szerezni, például túravezetéssel, takarítással a bázishely elhagyása előtt, stb.
Mint minden táborban, itt is volt tábortűz az utolsó éjszakán. Mindannyian összegyűltünk a tűz köré, majd csapatonként vagy egyénileg is előadhattunk egy általunk kiválasztott „számot”. Ez méltó befejezése volt az egész hétnek, mindannyian nagyon jól szórakoztunk, és utána mosolyogva álltunk neki a közös sütögetésnek is.
Mindenkinek ajánlom az ilyen táborokat, mert rengeteg élménnyel és emlékkel gazdagodtunk, jó rá visszaemlékezni.
Kollár Kata 10.C
Képgaléria
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
« Vissza