A Magyar Zene Házában járt a 10.d

Az osztállyal ellátogattunk a Magyar Zene Házába. Nagyon sok jó véleményt hallottam róla, kíváncsi voltam, hogy milyen érdekességeket tartogat számunkra. Már önmagában az épület is elég különleges.

Az objektum a Városligetben található és egy japán építész tervezte. Különlegessé teszi, hogy az épület nagyrészt üvegből van, mégis természetbe illő hatást kelt, ugyanakkor modern is egyben. Nekem különösen tetszik a teteje.

Az épületnek nagyon sok funkciója van. Található benne múzeum és könyvtár is, tarthatóak benne koncertek, illetve zenei oktatás. Emellett tartozik hozzá egy szabadtéri színpad. Nekünk a múzeumot volt szerencsénk látni. Az interaktív kiállítás a magyar és egyetemes zenetörténetet mutatja be.

A múzeum szintjére érve kaptunk egy fejhallgatót és egy telefont, azon keresztül ismertük meg a különböző termekről a tudnivalókat, érdekességeket. Korszakról korszakra haladva ismertük meg, pillanthattunk bele a zenébe és annak tudományába. Az első teremben a természet hangjait hallhattuk és dobokat, sípokat próbálhattunk ki. A második teremben nem csak a magyar, de más népek népzenéjét is hallhattuk, illetve más és más hangszereket láttunk. Még megtanulhattunk pár magyar néptánclépést is. A következő terem bemutatta, hogy hogyan kapcsolódik a zene (illetve az énekek) a valláshoz. Olyan volt a hangulata, mintha ténylegesen egy templomban lennénk. Egy játék segítségével még "kórust" is vezethettünk. Majd keresztülmentünk egy animált szerzetesekkel teli rózsaablakos folyosón, azután pedig egy hatalmas terembe értünk, melynek a teteje egy dómhoz hasonlított. Nekem ez volt az egyik kedvenc részem. Szólt a zene (gregorián ének) a fülünkben és le lehetett ülni és csak hallgatni a zenét. Nagyon megnyugtató volt, órákig tudtam volna ott ülni. Eztután áttértünk az operák korszakába, s egy térképen végigkövethettük Európa legjelentősebb zenei helyszíneit. A következő terem is a kedvencem volt, itt kipróbálhattuk, milyen egy vonósnégyes tagjának lenni, láthattunk apró szereplőket (mozgó "hologramokat") Mozart Varázsfuvolájából és Don Giovanniból.

Megismerkedtünk Beethoven és Mozart munkásságával és életével. Ezt követően a magyar himnusz történetét és történelmi hátterét ismertük meg. Következtek az 1900-as évek, a rádió és a televízió megjelenése. Egy hatalmas televíziókból álló falon felvillantak a 20. század legnagyobb slágerei. Majd megismertük a hangrögzítés, a DJ pultok technikáját. Kipróbálhattuk, hogy milyen lenne, ha a Titanic ikonikus jelenete alatt egy Star Wars zene szólna.

Nagyon tetszett a kiállítás, bármikor szívesen újra végignézném (illetve hallgatnám). Nagyon sok új dolgot tanultam belőle. Mindig volt egy vagy akár több interaktív elem, amit ki lehetett próbálni. Fantasztikus hely, ahol az ember az időérzékét is elveszíti.

 

Szarvas Fruzsina 10.d

Képgaléria