|
ECDL
European Computer Driving Licence
(Európai Számítógép-használói Jogosítvány)
avagy
Eredményes, Céltudatos Diákok Legyenek!
„Az új, moduláris rendszerű OKJ-s szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei
figyelembe veszik, illetve beszámíthatóvá teszik az ECDL moduljait. Ennélfogva,
bármilyen szakmáról is legyen szó, ha kell hozzá számítógép, a jövőben
jelentős előnyhöz jut az, aki megszerzi az Európai Számítógép-használói
Jogosítványt (ECDL), vagy aki legalább bizonyos modulvizsgákat teljesít:
a szakmai képzés során ugyanis az ECDL-modulok által lefedett ismeretanyagból
nem kell vizsgát tennie, és mentesülhet bizonyos képzési részek látogatása
alól is.” (Forrás: ECDL iroda honlapja)
Ezen kívül az idén sok külsős egyetemista érkezett, akiknek a félévük
teljesítéséhez be kellett mutatniuk ECDL bizonyítványukat.
Mindezek figyelembe vételével elmondhatjuk, hogy iskolánk diákjainak nagy
lehetőség van a kezükben, hogy a gimnáziumi éveik alatt sikerül megszerezniük
ezt az Európai Unióban elismert és számon tartott igazolást, mely bizonyítja
hét modulból a rátermettségüket.
A kilenc modul és tartalma:
|
1. Modul - IKT-Alapismeretek
|
|
A vizsgázónak értenie kell az
IT legfontosabb fogalmait: ismernie kell a személyi számítógép hardver-
és szoftverfelépítését, illetve tisztában kell lennie az adattárolás vagy
éppen a memória fogalmával is. Tudnia kell továbbá, hogy mire szolgál egy
információs hálózat, ismernie kell a számítógépes szoftverek néhány gyakorlati
felhasználási módját, és tisztában kell lennie a számítógép-használattal
összefüggő egészségügyi és biztonsági előírásokkal is. Mindezeken kívül
a vizsgázónak ismernie kell a számítógép-használattal kapcsolatos jogi
és biztonságtechnikai szempontokat is.
|
|
2. Modul - Operációs rendszerek
|
|
Ez a modul a személyi számítógép
és az operációs rendszer használatával kapcsolatos alapvető ismereteket
kéri számon. Tudni kell módosítani a fontosabb beállításokat, használni
kell a beépített súgófunkciókat, és tudni kell kezelni a „nem válaszoló”
alkalmazásokat, valamint az Asztal parancsikonjait és az alkalmazásablakokat
is. A vizsga során könyvtárakat/mappákat kell létrehozni, kezelni és
rendszerezni,
fájlokat és könyvtárakat/mappákat másolni, mozgatni és törölni, fájlokat
tömöríteni és kibontani. A vizsgázónak tisztában kell lennie a számítógépes
vírus fogalmával, és tudnia kell vírusellenőrző szoftvert használni.
Ismernie kell továbbá az operációs rendszeren belül elérhető egyszerű
szövegszerkesztőket és nyomtatásvezérlő funkciókat is.
|
|
3. Modul - Szövegszerkesztés
|
|
Ezen a vizsgán tudni kell szövegszerkesztővel
dokumentumokat létrehozni, formázni, módosítani, szöveget másolni és mozgatni
akár dokumentumon belül, akár több dokumentum között. Ismerni kell továbbá
a szövegszerkesztő-alkalmazások néhány más funkcióját is: tudni kell például
egyszerű táblázatokat létrehozni, képeket és rajzokat beilleszteni, vagy
körlevelet létrehozni.
|
|
4. Modul - Táblázatkezelés
|
|
Ez a modul a táblázatkezeléssel
kapcsolatos ismereteket kéri számon.
A vizsgázónak képesnek kell lennie kisebb terjedelmű táblázatot megtervezni,
létrehozni, módosítani, azon egyszerűbb műveleteket elvégezni. Tudnia
kell diagramot készíteni, standard matematikai és logikai függvényeket
alkalmazni, illetve képleteket létrehozni és használni.
|
|
5. Modul - Adatbázis-kezelés
|
|
A vizsgázónak tisztában kell lennie
az adatbázis-kezeléssel kapcsolatos legfontosabb fogalmakkal, és használni
kell tudni az adatbázis-kezelőt: tudnia kell táblákat, lekérdezéseket
és jelentéseket létrehozni és módosítani, ezekből formázott dokumentumot
készíteni. A vizsgázónak képesnek kell lennie táblák közötti kapcsolatokat
definiálni, az adatbázis adatait lekérdezni és módosítani az alkalmazáscsomagban
elérhető lekérdezési és rendezési eszközök segítségével.
|
|
6. Modul - Prezentáció
|
|
A modul a prezentációkészítéshez
szükséges ismereteket kéri számon. Tudni kell prezentációt létrehozni,
formázni, módosítani, illetve szövegeket, képeket, rajzokat és diagramokat
mozgatni vagy másolni egy prezentáción belül, vagy akár több prezentáció
között. Az elkészült prezentáció egyes elemein (képeken, diagramokon, rajzokon
stb.) alapvető műveleteket kell tudni elvégezni, különféle vetítési/animálási
effektusokat kell tudni alkalmazni.
|
|
7. Modul - Információ és kommunikáció
|
|
A modul két részből áll. Az első
részben a vizsgázónak számot kell adnia arról, hogy tisztában van az internet
használatával kapcsolatos alapvető fogalmakkal és szakkifejezésekkel,
illetve a legfontosabb biztonsági szempontokkal. Egyszerű webes keresési
feladatokat kell elvégeznie webböngésző és valamely kereső használatával.
Képesnek kell lennie arra, hogy a honlapokat felvegye a Kedvencek/Könyvjelzők
közé, valamint hogy kinyomtasson weblapokat és találati listákat. A webes
űrlapokon is biztonsággal el kell igazodnia.
A vizsga második részében az elektronikus levelezéssel (e-mail) kapcsolatos
alapvető ismeretekről kell számot adni. Levelezőrendszeren keresztül
üzeneteket kell tudni küldeni, fogadni, levélhez fájlokat csatolni. A
vizsgázónak
képesnek kell lennie a levelezőrendszer mappáit/könyvtárait kezelni és
rendszerezni.
|
|
8. Modul - Képszerkesztő (Új)
|
|
Az ECDL Alapítvány által akkreditált,
magyar fejlesztésű Képszerkesztés (ImageMaker) egy új, önálló bizonyítvány,
ami a digitális fényképek számítógépes feldolgozásával kapcsolatos ismereteket
igazolja, így ideális a középiskolás diákok, egyetemisták, kisvállalkozások,
közösségi csoportok és egyének számára egyaránt.
Az EDCL Képszerkesztés modul kifejezetten azoknak szól, akik a digitális
képalkotás készségét a napi gyakorlat szintjén szeretnék elsajátítani.
Vizsgázni az erre kijelölt ECDL-vizsgaközpontoknál lehet.
Az ECDL képszerkesztés bizonyítvány igazolja, hogy a vizsgázó tisztában
van a digitális képszerkesztés főbb alapfogalmaival ért és használ valamilyen
digitális képszerkesztő alkalmazást tud képeket letölteni, elmenteni,
és szerkeszteni. tud képeket szerkeszteni szövegformázás, filterek, rajzolási
és festő eszközök használatával tud előkészíteni képeket nyomtatásra,
vagy a weben való közzétételére
|
|
9. Modul - Webkezdő (Új)
|
|
Az ECDL Alapítvány által kifejlesztett
Webkezdő (Webstarter) megszerzésével mindazt a tudást igazolja, ami egy
egyszerűbb honlap tervezéséhez, létrehozásához és fenntartásához szükséges.
Az Webkezdő tehát elsősorban középiskolás diákok, kisebb
vállalkozások, és egyének számára nyújt jól használható, könnyen elsajátítható
webes ismereteket.
Az Webkezdő modul igazolja, hogy a vizsgázó: tisztában
van a weblap-készítés alapfogalmaival rendelkezik a szükséges és alapvető
ismeretekkel egy Weboldal létrehozásához ismeri, érti a HTML alapvető
elveit képes egyszerűbb HTML kódot írni képes Web-szerkesztő program
segítségével weboldalakat, táblázatokat és űrlapokat létrehozni, valamint
kereteket és szövegformázást alkalmazni tud képekkel dolgozni egy weboldalon
képes egy weboldalt közzé tenni, feltenni a világhálóra fel tudja mérni
a weboldalak biztonsági kockázatait, és tisztában van az internet jogi
kérdéseivel is
Az Webkezdő moduljával mindez egy kb. 20-30 órás tanfolyammal
elérhető, és egy 45 perces vizsgával mérhető. |
|