Egyéb versenyek • archívum

Élménybeszámoló a European Money Quiz európai döntőjének adys csapatától, akik Magyarországot képviselték

Május 15-én és 16-án felkészítő tanárunkkal, Feketéné Tóth Márta tanárnővel és a magyarországi játékszervező képviselőjével Brüsszelben jártunk a European Money Quiz európai döntőjén. A kvízjátékot az Európai Bankföderáció (EBF) hívta életre, célja a digitális biztonság és a pénzügyi tudatosság népszerűsítése középiskolás diákok körében. Ennek hazai fordulóját a Magyar Bankszövetség - az EBF tagszervezete, a PÉNZ7 társszervezője -...

Diákjaink kiemelkedő eredménye az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK)

Idén az Országos Tudományos Diákköri Konferencián részt vehettek középiskolai tanulók is. Diákjaink, Kreisz Dániel, Antal Sámuel és Koncsik Nataniel 10.a osztályos tanulók, hatalmas sikert értek el már azzal is, hogy bejutottak a döntőbe.   A Műszaki Tudományi szekció Áramlástan tagozatában 8 előadás hangzott el, diákjainkon kívül a többiek mind egyetemi hallgatók voltak. Diákjaink kiválóan szerepeltek, nagyon megdicsérték őket. Végül a...

Pénziránytű Alkotópályázaton elért eredményünk

Pénziránytű Alkotópályázaton elért eredményünk Iskolánk 7.a osztályának több diákja készített rajzpályázatot a „Pénz múltja, jelene és jövője” című Pénziránytű Alkotópályázatra. A pályázat kiírásával az Alapítvány célja az volt, hogy a Pénziránytű Iskolahálózathoz csatlakozott iskolák tanulóinak kreativitását, pénzügyi és digitális kompetenciáit szélesítse és továbbfejlessze. A pályázati anyag készítése közben a...

A Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium ikerpárosa nyerte meg az Európai Pénzügyes Kvíz magyar döntőjét

Nagy büszkeséggel, változtatás nélkül közöljük a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét honlapján megjelent cikket. 2023. március 20-24. között, a Global Money Week és az European Money Week eseményeként rendezik meg a nemzeti szervezők 30 európai országban az online pénzügyes kvízdöntőket, hogy az Európai Bankföderáció 2023. május 16-ai brüsszeli döntőjén a nemzeti bajnok diákcsapatok összemérhessék felkészültségüket a pénzügyi kultúra...

Sikeres szereplésünk a European Money Quiz pénzügyi versenyen

A European Money Quiz idei nem nyilvános döntőjét 2022. május 10-én rendezték meg online platformon 26 ország részvételével. A versenyben Európában 50.000 középiskolás vett részt. Az idei kampányhoz egy interaktív játék is csatlakozott, a Supercharging Financial Skills. Magyarországot gimnáziumunk két tanulója Tárnoki Tímea és Kurucz Levente képviselte. Timi és Levente a felkészülés során rengeteg olyan ismeretet szerzett, amit a későbbiekben sikeresen...

Iskolánk tanulói a European Money Quiz magyar bajnokai

A PÉNZ7 szervezőpartnere, a Magyar Bankszövetség által a European Money Week és a Global Money Week (2021. március 21-25.) első napjára összehívott online kvízversenyen a Budapest XIII. Kerületi Ady Endre Gimnázium csapata nyert. 38 elkötelezett iskola került kiválasztásra a Pénziránytű Alapítvány és a PÉNZ7 szakmai partnereinek ajánlásával, hogy meghívót kapjanak az Európai Bankföderáció szervezésében megvalósuló európai diákvetélkedő, a...

Adys diákjaink szereplése a Zsebpénzügyes országos versenyen

Az idei tanévben iskolánk 12 csapata indult a Zsebpénzügyes országos versenyen. A vetélkedő célja, hogy bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit és terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást. A versenyre az iskolában és online elérhető anyagok segítségével készültünk. Sajnos (sok más pénzügyi-gazdasági versenyhez hasonlóan) azokkal versenyeztek együtt diákjaink, akiknek kötelező szakmai tantárgyként jelennek meg közgazdasági ismereteket átadó...

„Tudásból nyeremény” elnevezésű versenyen elért siker

Iskolánkban a digitális oktatás alatt is folytattuk a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteinek bővítését. Ennek egyik módja volt, hogy gimnáziumunkból  12  osztály vett részt  összesen   15 alkalommal az OTP Oktatási Központ március hónapra meghirdetett e-learning kurzusain. A stream előadások témái nagyon változatosak, korosztályhoz igazodóak voltak: Digitális veszélyek, pénzügyi ragadozók; Környezetgazdálkodás;...

Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia Junior Mérnökversenyen csapatunk I. helyezést ért el

A Pannon Egyetem Mérnöki Karának szervezésében lebonyolított Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferencia Junior Mérnökversenyen iskolánk tanulóinak csapata I. díjban részesült . A csapat tagjai: Berecz Árpád (12.B), Kopacz Dalma (12.D), Krizsán Péter (12.D) Gratulálunk!   A csapat munkáját koordinálta Költő Emese szaktanár

,,Digitális Szimat Kvíz” országos pénzügyi versenyen vettünk részt, első két helyen a 7.a diákjai végeztek

Áprilisban a Pénz7-hez kapcsolódó ,,Digitális Szimat Kvíz” országos pénzügyi versenyen vettünk részt. A 10-14 éves korosztályban a versenyen 150 diák indult, a döntőbe jutottak közül 8 diák iskolánk 7. A  osztályának tanulója. A döntő 2021.04.14-én délután Zoom-on keresztül zajlott, képernyőmegosztással egy Kahoot kvízt kellett kitöltenünk. A csalás lehetőségének elkerülése érdekében, mikrofonunknak és kameránknak egyaránt bekapcsolt...

Verspályázaton I. helyezett lett: Kerékjártó Máté

A koronavírus-járvány idején hirdette meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Tavasz 2020 című pályázatot, melyre az általános és középiskolások műveit vártuk. A nyertes pályaműveket a következő tagokból álló zsűri választotta ki: Benedek Barna, Both Gabriella, Dávid Anna, Lonovics Zoltán, Sárközy Bence, Szöllősi Flóra   Iskolánk diákja, Kerékjártó Máté a „vers” kategóriában nyert első helyezést....

Szép eredményünk az eTwinning versenyen

Október 17-én az eTwinning versenyén jártunk. A verseny helyszíne a Hotel Bara Konferencia központban volt. Három kategóriát hirdettek: általános iskola, gimnázium és Erasmus+ kategória. A mi csapatunk az Erasmus+ kategóriában versenyzett. A prezentációnk leginkább a külföldi látogatások során szerzett tapasztalatokról és a program alatt tanult dolgokról szólt. Magába foglalta a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot, a biodiverzitást, a nemzetközi...

Pénzmesterek versenyen elért szép eredmény

Iskolánk 12. D osztályos tanulójával, Pléli Csanáddal 2019.09.26-án Pénztár-konferencián voltunk. Az egész napos rendezvényen a pénzügyi szektor képviselőinek előadásait hallgathattuk meg. Többek között azt is megtudtuk, hogy az öngondoskodás és a hosszú távú, például nyugdíjcélú és egészségmegőrzést segítő megtakarítások terén bőven van tér a fejlődésre, különösen a fiatalok ösztönzése a fontos.    A konferencián...

NEKED! napon vett részt a 9.b osztály

Az esős pénteki napon egy nagyon jól sikerült akadályversenyen vett részt az iskolánk. A XIII. kerület fennállásának 80. évfordulója alkalmából került sor a rendezvényre, amit a Polgármester úr nyitott meg. Kinti programnak indult, de a zord időjárás miatt a József Attila Művelődési Ház adott otthont a versenynek. A XIII. kerület különböző általános és középiskoláiból érkeztek a csapatok. A mi iskolánkat a 9.b osztály lelkes tagjai...