Iskolai hagyományok, ünnepélyek • archívum

Petőfi 200 az Adyban

2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Az egész évben tartó megemlékezéssorozathoz iskolánk egy plakátkiállítással csatlakozik, melyet a 11. b osztály diákjai készítettek. Kiállításunknak a Talpra magyar címet adtuk, mivel az iskola több pontján elhelyezett lábnyomok jelzik a helyszíneket, melyeket a diákok megemlékezésül bejárhatnak. Installációinkat három téma köré szerveztük: a szerelem, a bánat-depresszió...

Pályaorientációs nap iskolánkban 2022.12.09-én

A december 9-én tartott iskolai Pályaorientációs napon 425 diákunk vehetett részt az iskolában szervezett foglalkozásokon. Valamennyien három előadást választottak, amelyekre önként jelentkezhettek, így - a férőhelyek függvényében – mindenki számára igyekeztünk személyre szabott tájékoztatást nyújtani az érdeklődésének, motivációinak megfelelően. 37 előadó segítette az előzetesen felmért igények kiszolgálását, így nagyon sokszínű, tartalmas...

Ady Endre születésének évfordulóján

Ady Endre születésnapjáról (1877. november 22. Érmindszent) minden évben megemlékezünk. Idén rendhagyó módon néhány adys tanár – nemcsak magyar szakos – mondta el kedvenc Ady-versét, prózarészletét. A diákok meglepődve fogadták másféle szerepben bemutatkozó tanáraikat. Az igazat megvallva mi, tanárok is nagyon élveztük ezt a néhány percet. D. Németh Dorottya szervező

A végzős évfolyam kiváló diákja 2021-ben: Berecz Árpád 12.B

A Végzős évfolyam kiváló diákja elismerésben részesülhet az az utolsó éves diák, aki több tanéven keresztül tanulmányi téren vagy a közösségért végzett munkában példamutató volt társai előtt.    Idén az Ady Endre Gimnáziumi Alapítvány díját Berecz Árpád Róbert 12.b osztályos tanuló nyerte el a tantestület szavazása alapján.   Részlet a felterjesztésből: Árpád minden tanévben minden tantárgyból jeles...

Ady-díjat kapott 2021-ben: Tóth Eszter Noémi 12.d

A tantestület szavazása alapján az Ady Endre Gimnáziumi Alapítvány díját ebben a tanévben Tóth Eszter Noémi 12.D osztályos tanuló vehette át. Részlet a felterjesztésből: Tóth Eszter a nálunk töltött első tanévében elért 4,17-es átlagát 11. évfolyamra 4,93-ra javította, majd végzősként kitűnő lett. Kiemelkedő a nyelvek terén nyújtott teljesítménye: angol nyelvből először közép-, majd felsőfokú nyelvvizsgát tett, olasz nyelvből közép,...

Ó, IÓ, CIÓ, ÁCIÓ, KÁCIÓ, AKÁCIÓ, VAKÁCIÓ

„Végre nyári szünet! Végre tovább alhatok! Végre pizsiben maradhatok délig! Végre gépezhetek!” A máskor gyakori mondatok idén vajon elhangzottak-e? Így gondoljuk-e? Hiszen hónapok teltek el úgy, hogy ezt megtehettük. Vagy megtehettük volna. Most mást jelentett az iskolaév. Mást jelent a vakáció is? Van, ami ismerős volt a mai napban: a 9.ny osztály feldíszítette a bejáratot. „Vakáció” felirat fogadta a kapuban a társakat. Elhangzott egy szép...

Az Év diákja: Genye Luca 10.b

A tantestület szavazása alapján a 2020-2021-es tanévben az Év diákja Genye Luca 10.B osztályos tanuló.   Részlet a felterjesztésből: Luca az elmúlt két év során az osztály legkiválóbb tanulói közé tartozott. Segítő hozzáállásával hamar kivívta társai szeretetét. Szorgalmát, tudását a többiek is elismerik. Többször saját maga kezdeményezte a gyengébben teljesítő tanulók korrepetálását, segítését. Luca kedvenc tantárgyai a...

Koszorúzás és tudáspróba Ady Endre halálának évfordulóján

2021. január 27-én, Ady halálának évfordulóján, a 12.b osztály tanulói helyezték el az iskola képviseletében a megemlékezés koszorúját az Ady Lakásmúzeum homlokzatán. Beszédet mondott Havas Judit (PIM) és Diószegi Endre (MIT). Kamarás Laura elszavalta Ady A magyar Ugaron című versét.   Ady-kvíz  Ady halálának évfordulójára a 11.d osztály tagjai egy Ady-kvízt készítettek, amelyet a jelenlegi digitális oktatási rendben online...

Március 15-i ünnepély iskolánkban

Már hagyomány, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepét a 7.a osztály fellépésével tartjuk meg. A fiatalok a 2. félévben az ének és testnevelés órák egy részében népitánc elemekkel tarkított műsorral készültek. A szép és méltó megemlékezés része, hogy a táncok után elhangzanak a forradalom vértanúinak nevei, akikre mécsesgyújtással emlékezünk. A műsort és a táncokat betanította: Szilágyi Zsolt. Köszönjük a munkáját. Az...

A 2014-2015. évi tanévzáró ünnepség

Az idei tanévzárót a 9.ny osztály szervezte. Az ünnepség során elbúcsúztattuk a nyugdíjba vonuló Lombosné André Adrienne tanárnőt. Szalai Bernadett igazgatónő átadta az év végi díjakat (az idei év díjazottainak listáját lásd az Alapítványunk fül alatt). Az ünnepség egy vidám, már a nyarat idéző dallal fejeződött be.

Pedagógusnap az IDÖ szervezésében - 2015. jún. 3.

Program Csikós Éva 11. d osztályos tanuló - köszöntő Versitz Dalma 7. a  osztályos tanuló - Reményik S.: Lámpagyújtogató és Tóth Á.: Lélektől lélekig c. versei Bezdai Virginia 7. a osztályos tanuló - orosz népdal Hideg Csenge 7. a osztályos tanuló -“Ha én Rózsa volnék” című dalból részletet Vörös Flóra 7. a osztályos tanuló  - Váci Mihály:  Szelíden, mint a szél c. verse Bezdai Virginia 7. a...

Megemlékezés az 1956-os forradalom évfordulójáról – 2014. október 22.

Megemlékezés az 1956-os forradalom évfordulójáról – 2014. október 22. A 7-11. évfolyam ünnepi megemlékezésen vett részt az aulában. A műsort Varga Anna tanárnő szervezte. A megemlékezés végén az osztályok „Ha én rózsa volnék” utolsó versszakát énekelték el közösen. A 12. évfolyam számára Borvendég Zsuzsanna történész tartott rendhagyó történelem órát, melynek keretében fotók és eredeti dokumentumok (hangfelvétel, levéltári...

Őszi hangulat az Adyban

Őszi hangulat az Adyban Október végével megkezdődtek az őszi ünnepek. Először hangulatos, faleveles, dísztökös aula-dekorációval lepett meg bennünket a 9.b biológia tagozata, amit az IDÖ lelkes aktivistái a Halloweenhez kapcsolódó színekkel és motívumokkal egészítettek ki. November 11. hagyományosan a Márton-naphoz kötődik. Ekkor nemcsak a ropogós libasültté a főszerep. A gyerekek lampionos felvonulással, Szent Márton életéről szóló dalokat...