Felvételi • archívum

Ideiglenes felvételi jegyzék

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

 

Az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető az ideiglenes felvételi jegyzék.

  • A rangsorban szerepelnek a szóbeli meghallgatás nélkül megajánlott 50 pontot kapó tanulók is a 1105-ös kódú általános képzés estén.
  • Nem kerültek rangsorolásra azok a tanulók, akik nem feleltek meg az adott tanulmányi területen a Felvételi tájékoztató füzetben közzétett felvételi feltételeknek.
  • Pontazonosság esetén a sorrendet a Felvételi tájékoztató füzetben megadott szempontok alapján határoztuk meg.
  • Egy tanuló több tanulmányi terület rangsorában is szerepelhet.
  • 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 40. § (1): A középfokú iskola a felvételi vizsgák befejezése után, legkésőbb a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott időpontig a honlapján nyilvánosságra hozza a jelentkezők felvételi jegyzékét. A nyilvánosságra hozott jegyzékben a jelentkező az oktatási azonosító számával szerepel, egyéb személyes adatai nélkül. Ha a jelentkező a jelentkezési lapján kérte, hogy a felvételi jegyzékben egyéni adat, jelige alkalmazásával szerepeltessék, akkor a középfokú iskola az oktatási azonosító szám helyett a jelentkező egyéni adatát, jeligéjét tünteti fel.

Eredmények oktatási azonosítószám (illetve jelige) szerinti sorrendben képzési területenként:

 

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szóbeli felvételire behívott tanulók beosztása

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

 

Az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető a szóbelire behívott tanulók beosztása napok szerinti bontásban. A listák a tanulók oktatási azonosítóját, illetve a tanuló által a jelentkezési lapon megadott jeligét tartalmazzák. 

Kérjük, hogy pontosan érkezzenek, és a megjelölt terem előtt várakozzanak!

Kérjük, hogy a felvételiző diák a szóbeli meghallgatásra hozza magával:

  • arcképes igazolványát
  • iskolai füzeteit (magyar, matematika, angol/német, biológia)
  • kivonatot az e-naplóból (osztályzatok és feljegyzések napi nézete)
  • továbbá szívesen látunk minden olyan tanulmányi vagy sport eredményről szóló elismerést, oklevelet, amivel a korábbi évekből büszkélkedhet.
Felhívjuk ismételten a figyelmet, hogy a szóbeli időpontokról külön értesítést nem küldünk!
 
Ajánljuk figyelmükbe a felvételi tájékoztatónkat, melyben a szóbeli felvételin kérdezhető témaköröket minden tagozatunkra vonatkozóan megadtuk.
 
Eredményes felkészülést kívánunk!
 
 
6 évfolyamos képzés
 
 
4 és 5 évfolyamos képzéseink
 
 
 

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A SZÓBELI MEGHALLGATÁSRa BEHÍVOTTAK

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

 

A 2024. február 26. hétfőig beérkezett jelentkezési lapok feldolgozása alapján elkészítettük a szóbelire behívott tanulók listáját.

A listák a tanulók oktatási azonosítóját tartalmazzák növekvő sorrendben, illetve a tanuló által a jelentkezési lapon megadott jeligét abc sorrendben.

A Felvételi tájékoztatónknak megfelelően a szóbeli meghallgatásra azokat a tanulókat hívjuk be, akik az írásbeli dolgozataik eredményéből (max. 100 pont), valamint az általános iskolai eredményeikből (max. 50 pont) számolt összesített pontszám (max 150 pont) alapján az előre jelzett létszámkeretbe befértek, valamint a tájékoztatóban közölt egyéb feltételeknek is megfeleltek.

 

A beérkezett adatok alapján az alábbi táblázatban ismertetjüka szóbeli behívási ponthatárokat képzési típusonként, valamint a képzés megnevezésére kattintva a szóbeli meghallgatásra behívott diákok listáját.

 

 

Az egyes tagozatokra a felsorolt ponthatárok alapján hívjuk be a felvételizőket. Azok a négyévfolyamos képzéseinkre jelentkezett tanulók, akik több tagozatkódot is megjelöltek, lehet, hogy valamelyik megjelölt tagozaton nem szóbelizhetnek, de ettől függetlenül más tagozaton vagy tagozatokon lehet, hogy behívásra kerültek. Kérjük, nézzenek át minden megadott listát!

A 1105-ös kódú, általános képzés esetében a lista elején találhatók azok a tanulók, akik számára eddig elért pontszámok alapján (a Tájékoztató füzetben megjelentek szerint) szóbeli meghallgatás nélkül megajánljuk a maximális 50 pontot az általános képzésre vonatkozóan. (Ezen tanulók oktatási azonosítóját zöld háttérszínnel jelültük meg.) Amennyiben más tagozatot is megjelöltek, szóbeli meghallgatásukra sor kerül azokból.

 

A szóbeli beosztásokat (időpont, terem) és a szóbeli meghallgatásra vonatkozó egyéb információkat várhatóan március 1. péntekig tesszük közzé honlapunkon.

A szóbeli felvételire vonatkozóan levelet senkinek nem küldünk!

 

A felkészüléshez sok sikert kívánunk!

  ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tájékoztató füzetünk segítségével megismerhetik az iskolánkban folyó sokrétű szakmai és pedagógiai munkát, valamint a felvételi eljárásunkkal kapcsolatos információkat.

 

Tájékoztató füzet a 2024-2025-ös tanévre

 

Beiskolázási tájékoztató

A 2024-2025-ös tanévre tervezett osztályok

Szülői tájékoztatók és nyílt napok

Felvételi eljárás

6 évfolyamos szóbeli felvételiről

4 és 5 évfolyamos szóbeli felvételiről

 

További fontos információk a középfokú felvételi eljárásáról az Oktatási Hivatal honlapján:

A középfokú felvételi eljárás információi

 

--------------------------------------------------------------------------------

Intézményünk megismeréséhez nyújtanak seítséget az alábbi linkeken elérhető kisfilmek, riportok.

   

  Üdv a sulinkban – kisfilm az Adyról (2018)

 

  Élet az Adyban - kisfilm (2020)

 

  A TV13 riportja iskolánk újonnan kialakított átriumáról (2020)

 

  Érettségi eredményeink

 

 

 

Fájlok

Érettségi eredmények 2013-2023.pdf (1392 KB)
LetöltésMegnyitás
Tájékoztató füzet Ady Endre Gimnázium 2024-2025.pdf (1529 KB)
LetöltésMegnyitás
Beiskolázási tájékoztató 2024_2025.pdf (90 KB)
LetöltésMegnyitás
A 2024_2025_ös tanévre tervezett osztályok.pdf (182 KB)
LetöltésMegnyitás
Szülői tájékoztatók és nyílt napok 2024_2025.pdf (112 KB)
LetöltésMegnyitás
Felvételi eljárás 2024_2025.pdf (277 KB)
LetöltésMegnyitás
6 évfolyamos szóbeli felvételi_2024_2025.pdf (114 KB)
LetöltésMegnyitás
4 és 5 évfolyamos szóbeli felvételi 2024_2025.pdf (173 KB)
LetöltésMegnyitás
előzetes tájékoztatás_Nyílt nap__2023_2024.pdf (340 KB)
LetöltésMegnyitás
1101 hatévfolyamos képzés szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (498 KB)
LetöltésMegnyitás
1102 nyelvi előkészítővel induló képzés angol-olasz- szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (783 KB)
LetöltésMegnyitás
1103 emelt biológia képzés - szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (873 KB)
LetöltésMegnyitás
1104 emelt humán képzés - szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (875 KB)
LetöltésMegnyitás
1105 általános képzés - szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (1034 KB)
LetöltésMegnyitás
1106 nyelvi előkészítővel induló képzés német-angol- szóbelire behívott tanulók listája_2024.pdf (780 KB)
LetöltésMegnyitás
Szóbeli beosztás 6. osztályos tanulóknak 2024.03.04 hétfő.pdf (789 KB)
LetöltésMegnyitás
Szóbeli beosztás 6. osztályos tanulóknak 2024.03.06. szerda.pdf (623 KB)
LetöltésMegnyitás
Szóbeli beosztás 6. osztályos tanulóknak 2024.03.08. péntek.pdf (629 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_04_hétfő.docx (48 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_05_kedd.pdf (804 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_06_szerda.pdf (653 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_07_csütörtök.pdf (648 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_08_péntek.pdf (649 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_04_hétfő_.pdf (832 KB)
LetöltésMegnyitás
szóbeli beosztás 8_osztályos tanulóknak 2024_03_07_csütörtök_.pdf (648 KB)
LetöltésMegnyitás
1101 hatévfolyamos képzés ideiglenes felv jegyzék 2024 03 20.pdf (186 KB)
LetöltésMegnyitás
1102 ötévfolyamos nyelvi elők képzés angol_olasz_ideigl felv jegyzék 2024 03 20.pdf (175 KB)
LetöltésMegnyitás
1103 négyévfolyamos képzés emelt biológia ideiglenes felv jegyzék 2024 03 20.pdf (186 KB)
LetöltésMegnyitás
1104 négyévfolyamos képzés emelt humán ideiglenes felv jegyzék 2024 03 20.pdf (189 KB)
LetöltésMegnyitás
1105 négyévfolyamos képzés általános tantervű ideiglenes felv jegyzék 2024 03 20.pdf (251 KB)
LetöltésMegnyitás
1106 ötévfolyamos nyelvi elők képzés német_angol ideigl felv jegyzék 2024 03 20.pdf (189 KB)
LetöltésMegnyitás
1101 hatévfolyamos képzés ideiglenes felv jegyzék 2024 03 20_m.pdf (186 KB)
LetöltésMegnyitás

 

Felvett tanulók nyelvi szintfelmérője

Azok a 7.A, 9.B és 9.C osztályba felvett tanulók, akik május 19-én nem vettek részt az angol illetve német nyelvi szintfelmérésen,  június 25-én 8.00-kor  írják meg a csoportba sorolás alapjául szolgáló felmérőt.   Iskolavezetés

Értesítés felvételről vagy elutasításról

Tisztelt Szülők és Felvételiző Diákok!   A felvételről vagy az elutasításról szóló értesítéseket postai úton küldjük meg a jelentkezőknek (a jelentkezési lapon megadott címre) és az általános iskoláknak április 29-ig (postára adás határideje). (13/2015.(III.6) EMMI rendelet a 2014/2015. tanév rendjéről szóló 35/2014. (IV.30) EMMI rendelet módosításáról)   Szalai Bernadett igazgató

A Nyílt Napok tapasztalatai az Adyban

  Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően idén is két Nyílt Napot tartottunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy a szülők és az általános iskolás diákok már megszokták, hogy az órákra regisztrálni kell. Mivel a termek befogadóképessége véges, ezért ehhez a módszerben jövőre is ragaszkodunk. Sajnos voltak, akik összetévesztették a napokat, s nem akkor jöttek, amikor vártuk őket. Így fordulhatott elő, hogy egy órán több volt a vendég, mint a diák....