Hollandiában jártunk

Hollandiában jártunk

Az idei évben is lehetőségünk nyílt a holland csereprogramban részt venni, melynek keretében célállomásunk Eindhoven volt.
Szombaton hajnali 4-kor találkoztunk a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol miután becsekkoltunk, vártuk a repülőgép érkezését. Hamarosan megkezdtük a beszállást és végre megindultunk Hollandia felé. 2 órás repülőút után megérkeztünk Eindhovenbe, ahol már a repülőtér ablakából integettek a hollandok.

Vasárnap mindenkinek egyéni programjai voltak a családokkal.

Hétfő reggel találkoztunk az iskolában, ahol volt alkalmunk elmesélni a hétvége eseményeit. Majd rövidesen az igazgató köszöntött minket nyitóbeszédével. Ezután külön csoportokban körbevezettek minket az iskolában. Ennek végeztével megkezdődtek az egyéni foglalkozások. (sport, modern tánc, körömfestés, művészet, cirkusz, dráma, zene, animálás, nemzetközi főzés.) Ez tartott néhány óráig, amit egy általunk előre kiválasztott sportprogram (úszás, jégkorcsolyázás vagy bowlingozás) követett.

Kedden ellátogattunk Madurodamba, a minivárosba. Itt szabadidő keretében bejárhattuk az egész területet. Következő állomásunk Hága, az ország közigazgatás székhelye. Utolsó állomásunk Scheveningen partja volt, ahol a partra lemenve megcsodálhattuk a naplementét. Már kezdett besötétedni, mire a buszhoz visszaértünk és elindultunk visszafelé.

Szerdán reggel az előző naphoz hasonló időpontban indultunk el Amszterdam felé. Külön-külön buszra kellett szállnunk, aszerint, hogy melyik múzeumba megyünk. A fővárosba megérkezve rövid városnézés keretében megérkeztünk a múzeumokhoz (Dungeon of Amsterdam, Anna Frank múzeum, Van Gogh Múzeum). Ezután mindenki kedvence, a hajóút következett. Ez egy egyórás út az Amstel nevű folyón, egy üvegtetejű hajóban.

Csütörtökön 3 csoportban történelem, holland nyelv és közmondások óráink voltak. Az órák végeztével hazamehettünk, hogy partnereinkkel készülhessünk a közös esti vacsorára. Pénteken az iskolában közös reggeli volt és értékelnünk kellett a hét programjait. A repülőtéren becsekkolás előtt elköszöntünk ismerőseinktől, majd bent vártunk a repülőgép érkezésére.

Köszönjük Stróber Katalin és Frekot Erika tanárnőknek, hogy megszervezték ezt az utat, és reméljük, hogy jövőre is részt vehetünk ebben a cserekapcsolatban!

 

                                                                                                          Miss Attila

                                                                                                          10.a 

Képgaléria

« Vissza