Közösségi szolgálaton a nyelvi előkészítő osztály

Közösségi szolgálaton a nyelvi előkészítő osztály

 

Mi, a 9.NYEK diákjai szorgosan részt veszünk a közmunkákban. A Bethesda kórházban is voltunk, itt rengeteg számítástechnikai tapasztalattal és mellette sok örömteli pillanattal lettünk gazdagabbak. Ami szerintem a legfontosabb, hogy egy emberként dolgozott a csapat. Szívből remélem, hogy ugyanígy lesz ez a továbbiakban is.

A cipősdoboz-gyűjtésre is mentünk a Baptista Szeretetszolgálatnak segíteni. Itt sok kisebb gyereknek tettünk jót, hiszen látták, ahogy az ajándékuk végighalad a futószalagon, majd az a felemelő érzés lehetett bennük, mint bennünk: ezzel sok embernek tettünk jót. Igaz, nekünk annyi volt a dolgunk, hogy elvegyük az ajándékokat és szép sorba tegyük őket, mi mégis élvezettel és beleéléssel tettük ezt.

Szerintem az osztály nagyon tisztelettudóan és összetartóan dolgozott mindkét közösségi munkában.

Képgaléria

« Vissza