Comenius projekt a biológiai sokféleségről

A biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó angol nyelvű

Comenius projekt hét résztvevő országának első találkozója

az Ady Endre Gimnáziumban

 

2013. október 21. és 25. között láttuk vendégül hat ország egy-egy középiskolájának igazgatóját, projekt-koordinátorát, biológia illetve angol tanárát és diákjait.

A résztvevők Bulgáriából, Görögországból, Lengyelországból, Romániából, Szlovákiából és Törökországból érkeztek. A társalgás nyelve az angol volt, így a vendégeket fogadó adys diákok számára kitűnő alkalom adódott a nyelvgyakorlásra.

 

A program egyik kitűzött célja a természetvédelemre, a fajok sokféleségének megőrzésére irányuló, országhatárokon átívelő törekvés tudatosítása, a másik pedig az interkulturális kapcsolatok kiépítése.

A két éves időtartamot felölelő nemzetközi projekt első találkozójára került sor most a mi iskolánkban.

 

Sokszínű programmal vártuk vendégeinket. Az országok, iskolák bemutatkozásakor a hét különböző patakból, folyóból, tóból és tengerből hozott vizet öntöttük össze, mely iskoláink törekvésének egységét szimbolizálta.

Szakmai programjaink a biodiverzitás jegyében zajlottak. A budai hegyekben egy kirándulás során, és a gyermekvasút speciálisan erdőismereti foglalkozásra kialakított kocsijának segítségével ismerkedhettünk hazai erdeink növény- és állatvilágával. Meghívott biológus beszélt a biológiai sokféleség kutatásáról, majd minden résztvevő mikroszkópok segítségével tanulmányozhatta élő vizeink egy- és többsejtű moszatfajait, s állatait az egysejtűektől a piócákig.

Ellátogattunk a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkárságára, ahol Illés Zoltán államtitkár fogadta a projekt résztvevőit. Beszélt a magyarországi természetvédelem helyzetéről, nemzetközi kitekintést is nyújtva, s kifejtette nagyrabecsülését a magyar szervező csoport sokrétű, gondos előkészítésről és körültekintésről tanúskodó munkájával kapcsolatban.

Az iskola legközelebbi természetes környezetében, a Rákos-patak partján, az érzékszerveinken való érzékelés sokféleségére irányítottuk a figyelmet, játékos feladatokkal.

A gimnáziumban kialakított Comenius sarok hazánk nemzeti parkjait, védett növény- és állatfajait mutatta be a hozzánk érkezőknek. Vendégeink is bemutatták a kultúrájukat. Az órák közti szünetekben egy-egy ország zenéje, tánca, kvíz kérdései hívták fel az adys diákok figyelmét az iskolában zajló nemzetközi projekttalálkozóra.

Természetesen nem maradhattak ki a programból Budapest nevezetességei sem.

Kerékpáros városnézés során a Városligettől a Margitszigetig kerekeztünk át a városon. Volt alkalmuk a vendégeknek megnézni a kihagyhatatlan Parlamentet, a Budai Várat, este sétahajóztunk a Dunán az ünnepi kivilágítást csodálva. Csodálatos élményeket és fotókat őriznek vendégeink ezekről a pillanatokról.

A búcsúvacsorán nagy elismeréssel szóltak a városról, a vendégszeretetünkről, programjaink színvonaláról, viccesen megjegyezve, hogy nagyon magasra tettük a lécet, igyekezniük kell, hogy ne maradjanak le mögöttünk. A projekt lengyel koordinátora külön kiemelte, hogy bár már nagyon sok hasonló Comenius Projektnek volt résztvevője, ez a mostani találkozó színvonalában, szervezettségében messze kiemelkedik az összes eddigi közül.

Köszönetét fejezte ki mindezért iskolánk igazgatójának, Szalai Bernadettnek, a résztvevő kollégáknak – Kiss Katalinnak, Kunné Szilágyi Andreának és Törökné Karakas Mariannának – s legfőképpen a projekttalálkozó fő szervezőjének, a magyarországi koordinátornak, az Ady Endre Gimnázium eddigi szabadidő-szervezőjének – Sallai Zoltánnak – aki óriási előkészítő munkájával, a feladatok koordinálásával, rugalmasságával lehetővé tette ezt a sikeres találkozót.

Mi pedig köszönetet mondunk minden befogadó családnak, akik ebben a pár napban sajátjukként gondoskodtak a vendég diákokról, elfogadó, szerető légkört biztosítva számukra.

Köszönjük még az iskolavezetés támogatását, kollégáink helytállását, valamint a technikai dolgozók segítségét.

 

Budapest, 2013. november 13.

Fájlok

biodiverzitás képek.pdf (649 KB)
LetöltésMegnyitás

 

Képgaléria

« Vissza