Zsebpénzügyesek lettünk!

2019 őszén került megrendezésre harmadik alkalommal az online Zsebpénzügyes vetélkedő. Háromfős középiskolai csapatokban lehetett jelentkezni a 3+1 fordulós játékra, melynek a filozófiáját én sem tudnám a szervezőknél szebben megfogalmazni: „A vetélkedő célja, hogy bővítse a diákok pénzügyi-gazdasági ismereteit, terjessze a tudatos pénzügyi gondolkodást, és a feladatokat sikeresen teljesítő győztes résztvevőket tárgynyereményekkel jutalmazza, ezzel is segítve tanulmányaikat.”

Az első fordulóban egy feleletválasztós kvíz várt a versenyzőkre, amely telis-tele volt ismert, köznapibb, de olykor teljesen idegen hangzású pénzügyi és gazdasági fogalmakkal és ezek összefüggéseivel.

A második fordulóban a top 200 csapat csillogtathatta meg tudását 5-5 kifejtős feladat formájában. Mondhatni, egyik feladat sem volt olyan, amire kapásból tudtunk volna választ írni. Egy kis utánajárás után azonban már az okozott nehézséget, hogy beleférjünk a megadott 2000 karakteres keretbe.

A harmadik fordulóba már csak a legjobb 40 csapat kerülhetett be, ahol egy virtuális pálya 10 állomását kellett végigjárni. A játék során egy elképzelt, Bubor Botond nevű egyetemista kalauzolta a játékosokat, akinek valóságos élethelyzetekben kellett nem éppen egyszerű döntéseket meghoznia, és mi, játékosok segíthettünk Botondnak túllendülni a nehézségeken.

A döntőbe sajnos nem sikerült bejutnunk, azonban tényleg csak egy hajszál választott el minket az utolsóként bejutott csapatok pontszámától. Ez a tény azonban nem szomorított el minket túlságosan, persze ki ne szeretett volna egy új laptoppal gazdagabban hazatérni… A vetélkedő folyamán rendkívül sok új ismerettel gazdagodhattunk és saját bőrünkön is tapasztalhattuk, hogy lehet, az idő mégiscsak pénz, ugyanis a fordulók során válaszadásra fel nem használt időkeretet hozzáadták a pontszámunkhoz.

Természetesen a harmadik fordulóba jutás is szép eredmény és nagyon örültünk a december közepén érkezett csomagnak is, amiben a nekünk szánt ajándékok lapultak.

Pléli Csanád

12.D

Képgaléria

« Vissza