Tehetséggondozó foglalkozások Az Informatikával a Tehetségesekért Alapítvány szervezésében


   A 2015-2016-os tanév folyamán iskolánk három diákjának Joó Dávidnak, Pléli Csanádnak és Rozgonyi Marcellnek lehetősége volt részt venni az Informatika és Számítástechnikatanárok Egyesülete által működtetett "Az Informatikával a Tehetségesekért Alapítvány" szervezésében megtartott 60 órás tehetséggondozó szakköri foglalkozáson, melyet sikeresen el is végeztek.

   A diákokat az informatika iránti elköteleződésük alapján választották ki, hiszen elég nagy leterheltséget jelentett számukra, hogy a tanórák után csütörtök délutánonként a foglalkozásokon is részt vegyenek. Számomra a beszámolók alapján úgy tűnt, hogy érdeklődéssel tették ezt. Lelkesedéssel mesélték, hogyan fejlődött az önismeretük az érdeklődés térkép (http://erdeklodesterkepe.tehetseg.hu) kitöltésével és megbeszélésével, ahol már az is érdekes, hogy melyik kérdést hagyták megválaszolatlanul, nemcsak az, hogy mit szeretnek a leginkább és a legkevésbé. Felidézték, mit tanultunk a webszerkesztés témakörében, de ismereteik gazdagodtak is ezen a területen, hiszen tanórai kereteken jóval túlmutató témákkal is foglalkoztak, úgy mint a szerveroldali programozás, adatbázisok kezelése webes felületről, illetve dinamikus tartalmak létrehozása. Már a programozás is kihívás volt, de itt olyan érdekességekkel találkoztak, mint a mobil programozási alapismeretek, platformok, eszköz kiválasztása. Lelkesedésüket az Android Stúdió váltotta ki leginkább, segítségével saját telefonjukra fejleszthettek alkalmazást. Erről rövid prezentációt is készítettek, melyet társaiknak szeptemberben fognak bemutatni. 

  A szakkörösökhöz más érdeklődő tanulók is csatlakoztak, együtt meglátogatták a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetet, ahol egy terepgyakorlat keretében lehetőségük volt megismerkedni a szuperszámítógépekkel. Ez igen kevés diáknak adatik meg! 
  Szintén szakmai terepgyakorlaton voltak a Microsoftban, ahol az informatikus pályák bemutatása, informatikusok szakmai életútjának megismerése volt a cél. A diákok így első kézből kaphattak információt, látták az informatika   és az informatikusok sokféleségét! 


Köszönjük a diákokról való gondoskodást, hogy részt vehettek a programban!

                                                                                                             Törökné Karakas Marianna
                                                                                                             szaktanár

« Vissza