Szóbeli vizsgára behívott tanulók listája (négy- és hatévfolyamos képzés)

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

 

Az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthetik - képzési típus szerint - a szóbelire behívott tanulók listáját (a február 24-ig szerdáig beérkezett jelentkezési lapok alapján).

A listák a tanulók oktatási azonosítóját tartalmazzák növekvő sorrendben, illetve a tanuló által a jelentkezési lapon megadott jeligét abc sorrendben.

A Felvételi tájékoztatónknak megfelelően a szóbeli meghallgatásra azokat a tanulókat hívjuk be, akik az írásbeli dolgozataik eredményéből (max. 100 pont), valamint az általános iskolai eredményeikből (max. 50 pont) számolt összesített pontszám alapján az előre jelzett létszámkeretbe befértek, valamint a tájékoztatóban közölt egyéb feltételeknek is megfeleltek.

 

A beérkezett adatok alapján azokat a diákokat várjuk a szóbeli felvételi meghallgatásra, akik az eddig elérhető 150 pontból

  • Hatévfolyamos képzés esetén legalább 109 pontot
  • Négyévfolyamos, nyelvi előkészítő évfolyammal induló képzés esetén legalább 108 pontot
  • Négyévfolyamos emelt szintű biológia képzés esetén legalább 106 pontot
  • Négyévfolyamos emelt szintű humán képzés esetén legalább 102 pontot
  • Négyévfolyamos általános tantervű képzés esetén legalább 105 pontot értek el.

Az egyes tagozatokra a felsorolt ponthatárok alapján hívjuk be a felvételizőket. Azok a négyévfolyamos képzéseinkre jelentkezett tanulók, akik több tagozatot is megjelöltek, lehet, hogy valamelyik megjelölt tagozaton nem szóbelizhetnek, de ettől függetlenül más tagozaton vagy tagozatokon lehet, hogy behívásra kerültek. Kérjük, nézzenek át minden megadott listát!

 

Hatévfolyamos képzés

Négyévfolyamos képzéseink:

A szóbeli beosztásokat (időpont, terem) és a szóbeli vizsgára vonatkozó egyéb információkat legkésőbb február 28-ig tesszük közzé honlapunkon.

A szóbeli vizsgára vonatkozóan levelet senkinek nem küldünk!

 

A felkészüléshez sok sikert kívánunk!

« Vissza