Rovarbarát kert az Adyban

Rovarbarát kert az Adyban

 

Bizony, változnak az idők! Korábban egy kertet akkor tartottunk gondozottnak, ha minél szabályosabb volt, minél rövidebbre lett nyírva a fű és lehetőleg rovarok sem látogatták, hiszen azok „kártevők”. Ma már tisztelettel nézünk a rovarokra is mint egy ökológiai rendszer fontos résztvevőire. Beláttuk, hogy nélkülük nincs beporzás, nincs ennivalója a kedvelt énekesmadarainknak, s hogy zümmögő bolygótársaink épp olyan fontosak a rendszerben, mint mi magunk.

Városi környezetben annyit tehetünk a rovarokért, hogy virágos növényeket ültetünk, amelyeken táplálkozhatnak. Új ötlet, hogy szállást is biztosíthatunk olyan méhek és darazsak számára, melyek „magánosak”. Ez a fogalom azt jelenti, hogy nem államalkotó, nagy tömegben élő fajok, hanem olyanok, amelyek nőstényei leteszik a petéiket egy védett helyre, majd magukra hagyják őket. Ezek a fajok az embert nem támadják, csípésüktől nem kell tartanunk.

Számukra készül most az iskola kertjében „darázs garázs”, vagy inkább „rovar hotel”, hiszen egy komoly építményről van szó. A polcos szerkezeten olyan fatörzsdarabokat helyezünk el, melyeket kifúrtunk. A nádszálak, fakéreg darabok is vonzó helyet biztosíthatnak a petéző nőstények számára.

 

Kedves Diákok! Kedves Szülők!

A segítségüket kérjük a rovar hotel felszereléséhez.

Mire lenne szükség?

  • Olyan fatörzs darabok, melyekbe 5-8 mm-es fúróval lyukakat fúrt egy ügyes kéz (lásd a fotókon!). A lyukak hossza annyi lehet, amennyi a fúrófej hossza.
  • Nádszövet (lehet használt is, a rovarok nem válogatósak).
  • Vastagabb nád vagy gyékény szárak
  • Fakéreg darabok a deszkapolcok külsejének díszítéséhez
  • A rovar hotel tetejére élő kövirózsa, varjúháj, moha vagy zuzmó telepek (szárazságtűrő és pozsgás növények, amik nem igényelnek sok talajt)

 

Sok szeretettel várom a hozzájárulásukat az igazgatóhelyettesi irodában.

 

Üdvözlettel

Frekot Erika igh., biológia szakos tanár

 

Képgaléria

« Vissza