Részvételünk a LEGYÉL TE IS INFORMATIKUS! versenyben

Beneveztünk a 2018-as LEGYÉLTEIS! versenybe. A versenyben 5 fős csapatok (4 diák + 1 tanár) vesznek részt országszerte. 5 feladatot kapunk 5 hétre, melyek közül mindegyik (az utolsót leszámítva) egy tantárgyat reprezentál.

Az első heti feladat címe Instatöri volt: ebben a feladatban keresnünk kellett egy régi fotót és egy régi helyszínt a településünkön, nekünk itt nagyobb problémát okozott a helyszín kiválasztása, ugyanis Budapesten számos helyről találhatunk régi képet. Mi végül a Lánchíd mellett döntöttünk.

                A második feladatunk: Prismarajz; ebben a feladatban ki kellett választanunk egy ismert festményt majd rekonstruálni és megszerkeszteni a Prisma applikáció segítségével. A mi választásunk Szinyei Merse Pál Majális című festményére esett.

A harmadik feladatban hanyatlásban lévő kémia tudásunk alkalmazására volt szükség, a feladat neve: Slowmokémia. Ahogy azt a cím is súgja, ebben a feladatban egy lelassított és látványos kémiai kísérletet kell bemutatnunk a 3. hét végére. Kétségeket kizárva (és persze némi segítséggel) a trimetoxi-borán (vagy bórsavas metilészter) mellett döntöttünk. Látványosság terén elég annyit mondanom, hogy zöldre festi a lángot, a videó megtekinthető az alábbi linken:

https://www.youtube.com/watch?v=qnA3_QcqxGQ&feature=youtu.be

A 4. és egyben utolsó feladatban az informatika tudásunkat kellett hasznosítani, pontosabban a táblázatkezeléshez való rátermettségünket, a feladat neve: Excelfoci. Na de mi is volt a feladat?  Nos, mint ahogy a név is súgja, excelben kellett egy képzeletbeli iskolai focibajnokság eredményeit megjeleníteni, lehetőleg minél szebben és a szempontoknak megfelelően. Eddig ez a feladatunk sikerült a legjobban.

Az utolsó utáni feladatban a közönségdíjért feszülhettek egymásnak az iskolák, egy lehetőleg minél minőségibb videóval, melyet az „Üdv a sulinkban” -ra kereszteltek el. Eléggé tágértelmezésű feladat volt. Mi próbáltunk egy kicsit mindegyik szempontnak megfelelni. A videó az alábbi linken elérhető:

https://www.youtube.com/watch?v=sQnaxdUglD4

Így a végére szeretném megköszönni, hogy részt vehettünk a versenyen és a tanároknak is, akik végig segítőkészek voltak velünk.  Köszönet mindenki másnak is, aki közreműködött a feladatok teljesítésében.

Mácsik Dániel

« Vissza