Madármentés a suliban

Néhány napja, egy szeptemberi reggelen szokás szerint nyolckor becsöngettek az első órára. Néhány perc múlva Brigi, egy lelkes végzős diákunk érkezett az igazgatóhelyettesi irodába, fehér pólóba csomagolt kis védencével.

- Most mentettük meg! Nekirepült szegény az ablaknak! – újságolta.

Közelebbről szemügyre véve a riadt kis madarat, egy kékcinkének bizonyult. Nem tűnt sérültnek, rendesen tartotta a fejét, nézelődött. Az ütközés traumája csak abban nyilvánult meg, hogy nem akart kiszabadulni a gyengéd rabságból.

Levittük a főbejárat elé, a rózsakert párkányára. Itt akartuk szabadon engedni, mert a hátsó kert nem elég macskabiztos. Megérkezett Dénes, Brigi osztálytársa, aki azonnal beállt a madármentő csapatba. Lefényképezte a cinkét, akit megpróbáltunk lefejteni a pólóról, amihez körömszakadtáig ragaszkodott. Aztán mégis letettük a növényzetbe. Kicsit gondolkodott, összeszedte magát, aztán elrepült. Ez a legjobb. ami egy kis mentett madárral megtörténhet.

Brigi visszaindult az épületbe, hogy csatlakozzon a matekórához. De nem telt bele két perc, és újra megjelent, kezében az ismerős pólóval.

- Megint fogtam egy madarat! – közölte csodálkozva.

Én is elképedtem, hiszen nem szoktunk percenként madarakat menteni az iskolában. Úgy tűnik, ez most a fura fényviszonyok miatt történhetett, mert ez a madár is üvegnek repült.

Őt is megnézegettük, lefotóztuk. Nem ismertük fel azonnal fajra, a kép alapján később szakember meghatározta: egy foltos nádiposzátát fogtunk. Nagyon megüthette magát, mert tátott csőrrel pihegett. Egyik testrésze sem látszott töröttnek, tudta tartani a testét. Letettük a zöldbe, bár ez a madárka is biztonságosabbnak érezte a pólót. Valamivel később ő is szárnyra kelt.

Sikeresen mentettük a kis baleseteseket, bár az lenne a legjobb, ha sosem repülnének ablaknak.