Határtalanul 2015/2016

Határtalanul

2015/2016

 

            Iskolánk a 2015/2016-os tanévben sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Határtalanul programon belül.

Nyertes pályázatunk: Partiumi és budapesti barangolás Ady és Kölcsey nyomában címet kapta. Partneriskolánk a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium volt. A pályázat kiírójától 1.816.000.-Ft-ot nyertünk, így minden egyes résztvevő diákot több mint 22.000.-Ft támogatásban részesített a pályázat kiírója. A programban összesen 80 diák és 8 tanár vett részt (40-40 diák az Adyból és a Kölcseyből).

A pályázati címből következően is egyik fő célunk a két iskola névadó költője életének, munkásságának bemutatása volt, természetesen nem nélkülözve más, a Partiumban megfordult költők, neves személyiségek bemutatását sem (pl. Arany, Petőfi, Károlyi, Teleki család stb.)

Másik célunk a két iskola diákjai és tanárai közötti kapcsolatépítés, a már korábban kiépített együttműködés továbbvitele, az adys diákok megismertetése a határon túli magyarság fogalmával, múltjával, jelenével. A program lehetőséget biztosított a kölcseys diákoknak is bepillantani gimnáziumunk életébe, tartalmas időtöltést kínálni Budapesten és a Dunakanyarban.

A két megvalósult utazás során – a teljesség igénye nélkül – a következő helyekre jutottak el a diákok:

            1. utazás (Kölcsey Főgimnázium, Szatmárnémeti): Mi, magyarok kiállítás, Budai Vár, Belváros, Ady Emlékmúzeum, szentendrei Skanzen, visegrádi királyi palota, esztergomi Vár és természetesen az Ady Gimnázium.

            2. utazás (Ady Endre Gimnázium, Budapest): Szatmárnémeti belváros, Koltói kastély, Nagybánya, Máramarosi-havasok, Érmindszent (Adyfalva), Nagykároly, Nagyvárad, Nagyszalonta és a Kölcsey Főgimnázium.

            Számos alkalom nyílt egymás jobb megismerésére, a kapcsolatépítésre: táncház, sportest, közös vetélkedők, közös megemlékezések, szavalások, power point bemutatók és kötetlen esti szórakozás. (A program végén az adysok által kitöltött kérdőívek alapján megállapítható, hogy a gyerekek jól érezték magukat, igénylik az ehhez hasonló programokat és szívesen részt vennének a jövőben is hasonló megmozdulásban).

            A határon túli magyarság fogalmának, múltjának megismerését szolgálták az előkészítő órák, melynek során áttekintettük a határon túli magyarság XX. századi és jelenkori történetét, illetve látogatást tettünk a várpalotai Trianon Múzeumban, ahol kitűnő tárlatvezetés keretében nyílt alkalom a múlttal való ismerkedésre.

Élményt jelentett a diákoknak a két iskola közös múzeumlátogatása a budai Várban (Mi, magyarok kiállítás). Itt különösen megragadta a résztvevőket a múzeum interaktivitása, az, hogy gyakorlati módon is kipróbálhattak sok mindent a gyerekek, ezáltal játszva tanulhattak.

            A nemzeti összetartozás jegyében mindkét iskola udvarán közös faültetésre került sor, ez a jövőben is szimbolizálni fogja az együvé tartozást, a két iskola között kialakult kapcsolat szorosságát. Mintegy ezt kiegészítve készült el egy szobrászati alkotás, mely emlékeztet Trianonra és következményeire, reményeink szerint hosszútávon is díszítve iskolánk udvarát. Az alkotás iskolánk rajztanárának műve!

            Igyekeztünk a környezettudatos szemléletet is erősíteni diákjainkban. Ezt szolgálta a Rákos-pataknál, ill. a Bódi-tónál (Máramarosi-havasok) megszervezett szemétszedés (sajnos ez utóbbit nagyrészt elmosta a viharos időjárás).

            Az iskolabemutatások, a két névadó költőre való emlékezés hozzájárult a diákok iskoláinkhoz való kötödéséhez, egyben segítette őket tanulmányaikban is.

A kölcseys diákoknak lehetőségünk volt a magyar történelem fontos helyszíneit (pl. Visegrád, Esztergom) élőben bemutatni, ezáltal olyan ismeretek birtokába juthattak, melyet a román oktatási rendszer nem tesz elérhetővé számukra.

            A program nem lett volna teljes, ha nincs mód a közös szórakozásra. Az esti bulik, a napközbeni vetélkedők, közös programok közelebb hozták egymáshoz a részt vevő diákokat.

Bízunk benne, hogy mindenki előnyére vált a programban való részvétel, erősödött a nemzeti összetartozás érzése.

            A visszajelzések alapján folytatjuk a programban való részvételünket, a következő tanévben az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével lehetőségünk lesz a Felvidék megismerésére (1.972.000.-Ft támogatásban részesült az iskola), együttműködve a rozsnyói Safarik Gimnáziummal.

 

            A kölcseysek élménybeszámolója az alábbi linken érhető el:

http://www.szatmar.ro/Partiumi_es_budapesti_kirandulas_Ady_es_Kolcsey_nyomaban/hirek/79200

 

 

Képgaléria

« Vissza