Gólyabál - 2013. október 7.

Gólyabál - 2013. október 7.

 

Mivel tavaly mi, mint 9.c osztály nyertük meg a gólyabált, ezért most idén mi szervezhettük meg ezt. Tavaly ennek nagyon örültünk. Viszont amikor elkezdte az osztály szervezni, akkor vettük csak észre, hogy ennek a megszervezésében, és levezetésében is mennyi munka van, meg energia. Azért, hogy aznap a gólyák jól érezhették magukat, azon nekünk tényleg nagyon sokat kellet dolgoznunk, sokat kellet vásárolni, szervezni, sőt még nekünk is ki kellett próbálnunk a feladatokat, hogy amiket adunk a gólyáknak, azok mennyire jók, illetve rosszak, esetleg van-e olyan feladat melyet lehetetlen megcsinálni. Végre eljött a gólyabál napja. A gólyáknak beöltözve kellett iskolába jönniük, melyet egész délelőtt viselniük kellet. Délelőtt két szünetben is kaptak az osztályok egy-egy feladatot, melyet jó hangulatban töltöttek el. Délután volt a vetélkedő, szerintem ez a része igazán amit mindenki várt. Először mindenki bemutatta az előzetesen megkapott feladatait az osztálytáncot, zászlót vagy címert, és az álomiskoláról készülő makettet. Ez nagyon mókásra sikerült. Ezután következtek a vetélkedők.

Kiemelnék néhány feladatot: lufi borotválás, lufi tánc, gyertya eloltása vízipisztollyal... stb

 

Sz. M. B. 9. c

Képgaléria

« Vissza