ERASMUS+ találkozó a Școala Gimnazială “Alexandru Depărățeanu” iskolában

 

(2018. április 16-20. Roșiorii de Vede, Románia)

Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy megismerjünk más országból jött, más nemzetiségű embereket, és ebben az öt napban ez sikerült. Nagyon sok csapatépítő feladat, foglalkozás volt a találkozó során, amelyek segítenek abban, hogy megismerjük és elfogadjuk egymást, függetlenül attól, hogy mind mennyire különbözünk egymástól. Sok időt töltöttünk és sokat dolgoztunk a többiekkel, ami szintén hozzásegített, hogy minél inkább összebarátkoztunk egymással.

Első nap még nem ismertük egymást, de a napok múlásával ez is megtörtént. Először a román vendéglátók mutatták be, milyen az országuk, majd a másik három ország (beleértve minket is) bemutatta a prezentációját, amit az országáról készített és ezzel is sokat tanulhattunk egymás hazájáról. Miután mindenki bemutatta a prezentációját, közös feladatokat kellett csinálnunk, amelyek leginkább az elfogadásról és a megkülönböztetésről szóltak.  Majd ellátogattunk egy cigány családhoz megnézni, hogy milyen egy ottani ház belülről.

Második nap szintén feladatokat kellett közösen csinálnunk és mindenki elmondhatta, mit gondol mások elfogadásáról. Sok más közös programunk is volt, mint például a nap végén egy közös interkulturális est, amit a román barátaink szerveztek. Bemutattak nekünk román táncokat és zenéket, cserébe mi is előadtunk  és tanítottunk nekik magyar táncot.

Harmadik nap ellátogattunk egy román faluba, ahol szintén megtekintettük az ottani házakat, templomokat és még egy iskolába is elmentünk, ahol szintén sok szeretettel vártak már minket.

Negyedik nap az iskolában folytattuk tovább a közös feladatokat, majd elmentünk piknikezni, ahol finom ételeket kaptunk és mindenféle sportban vehettünk részt közösen. Vacsorára közösen elmentünk egy étterembe és kihasználtuk az utolsó órákat, hogy beszélgethessünk egymással.

Ötödik nap együtt lefestettük az iskola udvarán lévő falat, majd megtekintettük a találkozóról készült úgynevezett videódiaryt, amit az egész hetes munka során felvett kisfilmekből készült. Végül mindenkinek megköszönték, hogy részt vett a projektben.

Én nagyon élveztem az egész projektben való részvételt, mert sok új embert ismerhettem meg, sok új helyet láthattam és nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben az egészben.

Filep Maximilian 8. a

 

 Egy hét Romániában

  1. nap: Bukaresti érkezést két órás vonatút követett. A romániai tanárok már vártak minket az állomáson, mikor megérkeztünk Rosiorii de Vede-be nagyon kedvesen köszöntöttek és elvittek minket a szállásunkra.
  2. nap: Reggel az iskolába mentünk, ahol ismét megtapasztalhattuk, hogy milyen jó vendéglátók a románok. Körbevezettek az iskolában, de előtte egy nemzeti étellel kínáltak meg a diákok. Megmutatták az alsó osztályos tanulókat. Ezek után a díszteremben köszöntötték a vendégeket és bemutattak egy-egy nemzeti táncot az alsósok. A romániai diákok előadtak egy prezentációt a sztereotípiáról és a sokszínűségről. Ebéd után voltak a vendégek (Magyarország, Törökország, Spanyolország) országairól szóló prezentációk. Utána meglátogattunk egy roma házat, ami gyönyörű volt. Eljött a vacsoraidő, ezt azért írom bele, mert itt ismerkedtünk össze a török diákokkal.
  3. nap: Egy Workshoppal kezdtük a napot, ahol az elején mindenkinek össze kellett gyűjtenie, szerinte mi is a diszkrimináció jelentése, és egy példa szituációt is. A második feladatban már vegyes csoportok voltak, ebben a feladatban le kellett rajzolni egy csoport által véletlenszerűen kihúzott jelentést és eljátszani. Ezen a workshopon még előadtak egy prezentációt a spanyol diákok, aminek a témája a Spanyolországban előforduló rasszizmus volt. Ezen a napon adtak elő egy est keretében az országok egy-vagy több népdalt.
  4. nap: Elutaztunk Buzescuba, ahol sok gazdag roma család élt. Voltunk egy nagyon szép templomban, és ellátogattunk egy ottani roma iskolába is, ahol előadtak nekünk egy néptáncot. A nap vége felé még volt egy workshop, ahol sztereotípiai játékokat csináltunk és ehhez kapcsolódó filmet néztünk meg. A workshop után piknikezni mentünk a szabadba. Itt részt vettünk sportfoglalkozásokon is.
  5. nap: Ez volt az utolsó nap. Workshopon videónaplót készítettünk és az iskola falára felfestettük az országunk zászlóit. Készítettünk egy kézlenyomatokból álló fát. Ezután a romániai tanárok búcsúbeszédet tartottak, és egy emléklapot kaptunk, ami azt bizonyítja, hogy jelen voltunk az Erasmus+ programján.  

Benkóczy Balázs 8. a

 

Romania
  The project’s name is „No Stereotypes But Diversity”. The second meeting of this project was in Rosiorii de Vede, Romania,.
  On the first day, after we arrived at the school, every group (Romania, Spain, Turkey, Hungary) showed a presentation about their country and their culture.  Then we played several games about stereotypes. Later that day we visited a gypsy house.
  On the second day, after breakfast we went to the school again. We created some groups from different countries. My group had to make a poster and a short play about disabled people, then we played some interactive games. After that two girls (Rhita and Lidia) from the Spanish group had a presentation about discrimination in Spain.
  In the second evening we had an intercultural party where we could get to know different cultures. Every nations showed an own production (for example dancing or singing)
  On the third day we visited Buzescu. It is a gypsy village. We saw some gypsy houses and we visited a church and the local school in Buzescu, where the local students showed a traditional gypsy dance.
 On the fourth day we went to the school again. The Hungarian teachers showed some videos about discrimination and stereotypes. After that, we had an interactive game about stereotypes. In the afternoon we had a picnic and we did some sports in the forest.
  On the last day we painted our flags and our handprints on a wall at the school yard.
I think the community was amazing. I could make new friends with some boys and girls from the different countries. I could meet some other cultures too, and I could study more about stereotypes and discrimination.


Győrfi Zsombor

 

Romania

I really enjoyed Romania. A couple of countries were represented such as Turkey, Spanish, Roman and Hungary. In my opinion, the presentations were so important. We talked about stereotypes and discrimination. I think these problems appeare in the whole world. We did many tasks in connection with these problems which taught us how to react and treat stereotype and discrimination. Some of the countries talked about how they solve these problems.

We took part in many other programs. Every country went together on a tour to visit gypsy houses. It was totally different than I've ever seen. Inside in the houses there were a lot of decorations and outside they looked like a palace. Everybody there were so kind.

We had many team building games which were so enjoyable. I really liked the party where all of the countries had fun together. Every country presented some folk songs. Then we taught each other some traditional dances. I really loved the presentations of the other groups. What is more, we went to a picnic with everyone. First, we ate some good food,  then we could do many sports such as volleyball, football and tug of war.

However, for me the most important things were the people, the countries and the languages. Every country represented their traditions, language, capital city and foods. I loved to listen to other languages, to make friends, to talk with people about what they love, why they are here and how they live. Everyone was so kind, friendly and opened. To sum it up, I honestly can offer to everybody to participate in such a programme like this one.
 

Földesi Emese Anna 8. A

https://twinspace.etwinning.net/46023/pages/page/358377
https://www.youtube.com/watch?v=nAT9OoE3jN0
https://www.slideshare.net/Adygimibp/meeting-in-romania-hungarian-students-presentation

 

Képgaléria

« Vissza