Élménybeszámoló a Nemes Tihamér Országos Informatikai Versenyről

Élménybeszámoló a Nemes Tihamér Országos Informatikai Versenyről


A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság hirdeti meg minden tanévben. Nyelvi előkészítősként a II. korcsoport alkalmazás kategóriájában indultam.

A verseny első fordulóját az iskolák bonyolították le. Készítenünk kellett egy motoros témájú füzetborítót, leírást motorkerékpárokról és számítási feladatokat is meg kellett oldani Excelben.

Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az itt elért pontszámom alapján bejutottam a 2. fordulóba. Rajtam kívül még továbbjutott a területi megmérettetésre Narancsik Szabina és Rozgonyi Béla Marcell is. A versenyen 8 feladatban kellett a megadott feltételek alapján a női kézilabda világbajnokság eredményeit elemző dokumentumokat készítenünk. Még soha nem ültem 5 órán keresztül folyamatosan a számítógép előtt, nagyon elfáradtam! A sok feladat láttán még arra sem akartam időt „fecsérelni”, hogy bekapjak egy-egy falatot, vagy kimenjek a mosdóba… Úgy éreztem, számomra itt be is fejeződött ez a verseny, hiszen az Exceles feladatok nem mindegyikét tudtam úgy elvégezni, ahogyan szerettem volna!

De nem! Megjöttek az eredmények, és kiderült, hogy a 74 országos döntőbe jutott tanuló közül a 42. helyen kerültem be! Így gőzerővel kezdtem készülni az újabb fordulóra, már csak azért is, mert tudtam, hogy kevés az időm, hiszen a döntő előtti hetet Hollandiában fogom tölteni, az iskolai cserediák kapcsolat keretében. Szerencsére tanáraim, Törökné Karakas Marianna és Kőszegi László mindenben maximális segítséget nyújtottak számomra, ha kellett, akár késő este is segítettek egy, a gyakorlás során felmerült problémám megoldásában. Ezúton is nagyon szépen köszönöm!

A döntő előtti napon késő este érkeztem haza egy csodálatos hollandiai hét után. Nem sok idő maradt az élmények elmesélésére, a hétköznapokba való visszarázódásra, hiszen egy 6 órás döntő megmérettetése várt rám! Már meg sem lepődtem, amikor láttam, hogy ugyan „csak” öt feladatunk van, de az utolsó ezek közül 11 részfeladatot tartalmaz. Próbáltam tudásomnak, felkészültségemnek megfelelően dolgozni, folyóiratok borítótervét, ismertetőjét elkészíteni, de a terjesztési adatok elemzésével adódtak gondjaim. Végül annak ellenére, hogy először indultam ilyen versenyen, az országos döntőben a 46. helyen végeztem!

Pléli Csanád

9/ny

« Vissza