Csatlakoztunk az Állatkertben a használt mobilokat begyűjtő akcióhoz

A mobiltelefonok előállításához szükséges koltán ércet Afrikában, veszélyeztetett fajok, pl. gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve erdeiket.

Osztályunk, a 7.a is kapcsolódott az akcióhoz és egy decemberi szombat délelőttöt a Fővárosi Állatkertben töltöttünk, ahol leadtuk a használt mobilkészülékeket. Nagyon élveztük az „Állatok akcióban” című műsort, ahol egészen közelről szemlélhettük az állatokat és sok érdekes ismeretet tudtunk meg róluk. Hasznos és szép program volt együtt!

 

Miért van szükség a mobilok újrahasznosítására, és mi az a “koltán”?

A koltán nevű ércből nyerik a tantál nevű fémet. Ezt kondenzátor bevonatok készítésére használják, így megtalálható a mobilokban, a laptopokban, gps-ekben, táblagépekben.

A világ koltán készletének 80% Afrikában található, ennek is nagy része a Kongói Demokratikus Köztársaságban (DRC). Ugyanott, ahol a hegyi gorillák, Grauer gorillák, bonobók, a csimpánzok is élnek. Élőhelyüket drasztikusan megváltoztatja a bányászat. Az erdők területe csökken, a meglévőket pedig a kitermeléshez használt utak hálózzák be.

Illegális bányászat a gorillák otthonául szolgáló Kahuzi-Biega Nemzeti Park, Itombwe Rezervátum, Virunga Nemzeti Park (határ)területein történik.

Ha azonban a használt mobiltelefonokban található ásványok újrahasznosításra kerülnek, akkor ezen ércek bányászata csökkenni fog.

Forrás: Jane Goodall Intézet

Képgaléria

« Vissza