Címünk:
1139 Budapest, Röppentyű u. 62.

Telefon/Fax: +36 1 320-8640

E-mail: titkar@ady-bp.sulinet.hu

OM azonosítónk: 035245

Alapítvány adószáma: 19652894-1-41

Kapcsolat, térkép

 

For visitors

ecdl logo

327. ECDL központ

Közép-magyaroszági Regionális Munkaügyi Központ

Nyilvántartási szám: 01-0609-04

 

Ökoiskola

madárbarát iskola logoja

Madárbarát

Vizsgafelkészítő
partnerintézmény 

Erőszakmentes iskola logoja

Erőszakmentes
iskola 

Határtalanul

Határtalanul

Aces logo

ACES

Pro urbe díj logo

PRO URBE

 

Müpa Partneriskola

   
Keresés

Budapest – Wieliczka – Krakkó – Auschwitz – Krakkó – Budapest 2017.09.07 – 09.10.

Csütörtök, kora reggel az Ady Gimnázium elől ismét elindult egy csapat diák Karlovits Piroska és Tősér Helga osztályfőnökökkel, hogy emlékezzen a XX. századi történelem sötét korszakára, és megismerjen újabb kulturális értékeket.

A hosszú buszút Magyarország, Szlovákia és Lengyelország országútjain, vadregényes tájakon át vezetett falvakat és városokat érintve, s néha a benzinkutak szolgáltak pihenőként. A lengyelek kis magángazdaságokat tartanak fenn, és az egyik megállóhelyen gyönyörködhettünk különleges állatokban is a mini zooban: a kis tóban fekete hattyúk úsztak, fehér alpakkák mellett őzek, szarvasok legelésztek.

Az első nap nagy élménye volt a wieliczkai sóbánya, ami különleges látványosságokkal szolgált. Szobrok, természeti képződmények, jócskán a föld alatt kis tó, csörgedező vízfolyás, de mindegyik legfőbb alkotóeleme a só volt. Kóstolót is kaptunk. Hol a fal, hol a víz megnyalásával tapasztaltuk, hogy töményen bizony nem szabad sok sót nyelni. A talpunk alatt, mellettünk, a fejünk felett csillogó sókristályokat láttunk. Nem maradt ki a mindennapos testnevelés sem, mivel rengeteget lépcsőztünk, mire a legalsó szintet elértük.

A buszon egy filmet nézhettünk meg, a hét Oscart és egyéb rangos díjakat nyert Schindler listáját, amely megalapozta a következő napok élményeit. Némán és megrendülve láttuk a szenvtelen gyilkolást, nézőként átéreztük mi is a velőig ható félelmet, és megjelentek a könnyek. Különösen a bűntelen gyerekek sorsa miatt. Másnap, pénteken kora reggel indultunk, hogy Krakkóból pontosan érkezzünk Auschwitzba. Az úton a történelem – német szakos osztályfőnök beszélt arról, hová megyünk, mit kell tudni előzetesen a helyről, a két táborról: megalapozott tények, amelyek már csak hallva őket megráztak felnőttet-gyereket. Az autóbuszok ontották magukból a különböző nemzetiségű látogatókat.

Érkezéskor az idegenvezető kiosztotta a fejhallgatókat, hogy az ekkor már tolmács szerepben megjelenő tanárnőt mindenki jól hallja. Verőfényes napsütés, gyenge szélfuvallatok, gyönyörű fiatalok, még mosolygó arcok. A belépéskor felhívták a figyelmünket a német feliratú kapura: A munka szabaddá tesz. Ez az itt bántóan komikus jelmondat fogadta azokat is, akik a korábban laktanyából börtönné, majd 1940-től koncentrációs táborrá lett helyre kerültek. Többszörös szögesdrót kerítések, amelyekbe áramot vezettek. Vajon kinek a biztonságát szolgálták? A múzeum barakkjaiban lelkileg fokozatosan elnehezülten jártuk az emeletes épületeket, megrökönyödve hallottuk immár átélve a hely hangulatát, hogy a magyar foglyok voltak a legtöbben. Hiába mentünk csoportosan, mindenki egyedül volt az érzéseivel. Néha meg kellett fognunk a barátunk kezét, hogy megosszuk a letaglózó élményt, hogy belekapaszkodjunk valakibe. A vitrinek tartalma szíven ütött mindenkit. Külön csoportokban a bőröndök, a szemüvegek, a cipők. Ez utóbbiak előtt egy lány megállapította, némelyik ma is divatos lenne. A használati tárgyak éreztették a tulajdonosukat. Szinte hallani véltük a hangjukat. Amikor a levágott hajakkal tömött tárló mellett megálltunk, rémülten néztük az ősz hajfonatokat, majd a hajakból készült szőtteseket. Mindenkinek eszébe juthattak a szerettei, a család, dédmamák, olyanok is, akiket meg sem ismerhettek.

A Cyklon B gáz kiüresedett dobozhalma már a gázkamrákban megölt embereket idézte fel bennünk. Hiába használták kezdetben fertőtlenítésre, a tömeggyilkosság modern eszközévé vált. Láttuk a krematóriumokat, amelyek közül többet mára leromboltak. A kemencéket mindkét táborban építő német cég becslése szerint az öt krematóriumban naponta (!) négy és fél ezer holttestet égettek el. Többször juthatott eszünkbe az Oscar-díjas Saul fia című magyar film, amelyben Nemes Jeles László fiatal rendező egy különleges aspektusból mutatta be azt az őskáoszt, amit megélni, túlélni tragikusan nehéz sors lehetett. Megkérdeztem néhány gimnazistát, látták-e ezt a filmet. A legtöbben azonnal rávágták, természetesen. Egy-egy diák most készül megnézni. Egy ilyen út biztos motiváció ehhez.

Az óriási területű birkenaui megsemmisítő táborban járván az idegenvezetés után kisebb csoportokban csöndes beszélgetések folytak. Elhangzottak anekdoták, amelyekből eszembe jutott, hogy az embertelen körülmények dacára is „az Élet él és élni akar” (Ady Intés az Őrzőkhöz című verséből). Ahogy Kertész Imre Nobel-díjas regényében a kamasz Köves Gyuri életsorsa is bizonyította.

Látszott az élmény mélysége, a megrendülés, a felnőtté válásban egy újabb lépcsőfokra emelkedett ez a majd negyven fiatal. Másnap még Oskar Schindler egykori gyárában megnéztük azt a gazdag kiállítást, amely bizonyította, hogy még a felnőttek is átmehetnek jellemfejlődésen. A korábban csak a profitra éhes kapitalista, később több mint 1100 zsidó embert, férfiakat, nőket, gyerekeket mentő gyáros is hitte a Talmud elhíresült gondolatát: Aki megment egy lelket, egész világot ment meg. Büszkék lehettünk a tanítványainkra. Értőn és érzőn viselkedtek, méltón a múlthoz és a jövőhöz. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán” rájuk és ránk is!

Délután Krakkó zsidónegyedében sétáltunk, miután megismertük a főtér katolikus Mária-templomát, a Posztócsarnokot és még sok más látványosságot. A kővé merevedett emberszobrok, a poharakon játszó zenész, a különböző óriási alakzatokat elővarázsoló buborékfújó, aki kihasználta a szél játékát, mind igazi mutatványos produkciók voltak. Krakkó szépségei közül ki-ki megtalálhatta az ő számára kedveset. A Királyi palota, a Wawel gazdagon díszített óriási termei, használati és dísztárgyai szemet gyönyörködtetők voltak. Sikerült megtalálni azokat a helyeket, amelyek miliője elvarázsolta a látogatókat; egyszerre szórakoztunk, és megismerhettük a lengyel nagyváros életét.

Köszönjük Karlovits Piroska és Tősér Helga osztályfőnököknek, hogy megszervezték és sikeresen lebonyolították ezt az utat. A 30 éves Adyban még a 25 éves érettségi találkozóinkon is folynak nagy beszélgetések a múltunkról. A kirándulások, táborok pedig szerves részét képezik az elfogadott pedagógiai programunknak.

Köszönjük az iskola vezetésének, hogy a nehézségek, a sok munka ellenére segíti ezeket a programokat megvalósítani, támogatja a gyerekek épülésére szolgáló utakat.

 

 

Lombosné André Adrienne

egy kísérő pedagógus

Képgaléria

« Vissza

©2017 Ady Endre Gimnázium HírlevélKapcsolat