Az Ölelés Világnapja az Ady-ban – 2015.10.15.

2015. október 15-én az IDÖ szervezésében iskolánkban először megrendezésre került az Ölelés Világnapja.

A diákok nagy lelkesedéssel fogadták egy újabb hagyomány bevezetését iskolánkban.  Az IDÖ képviselőknek sok diákot sikerült bevonni a szervezésbe. 

Az egyik IDÖ képviselőt idézem, ő így látta ezt a napot:

„ Iskolánk diákjai nagy lelkesedéssel fogadták ötletünket, miszerint egy új hagyomány bevezetését javasoltuk, az Ölelés Világnapját. Az ötletünket elfogadták, így iskolánk tanulói nekikezdhettek a nap szervezésének. Nagyon jó csapat jött össze, a szervezés zökkenőmentesen zajlott. Az „Ingyen ölelés” táblákat az IDÖ tagok és a tanulók készítették el, ezzel megmutatva saját kreativitásukat. 15-20 ember járta a folyosókat a táblákkal, és a többi diák szívesen odament hozzájuk egy ingyen ölelésre vagy egy kedves szó erejéig. Nagyon büszke vagyok az IDÖ tagokra és diákjainkra, hogy ilyen nyitottak és lelkesek voltak. Köszönöm mindenkinek a segítséget és a részvételt. Remélem jövőre is ilyen sikeres és boldog nap lesz, mint ebben a tanévben.”    

 

Maser Zsófia 10.c

Képgaléria

« Vissza