Az Ady Teátrum új bemutatóján jártunk

2019. november 8-án 19:00-tól a Csokonai Művelődési Központban vettünk részt osztályunkkal, a 10.d-vel egy remek színházi előadáson. Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című művét adta elő nekünk az Ady Teátrum. Ez a színészi csoport arról vált ismertté az iskolánkban, hogy minden tagja az Ady Endre Gimnázium tanulója volt a korábbi években. A társulatot Matyaczkó Olga, iskolánk nyugdíjba vonult tanárnője, a darabok rendezője tartja össze, a színészek szabad idejükben próbálnak. Mindannyian más-más életpályát választottak egyébként, van köztük már ügyvéd, tanár és politikus is.

 

A mű egy félreértésből kialakult konfliktus, melyet egy szerelmi háromszög okoz. Két férfi ugyanazt a színésznőt szereti. Az egyik férfi együtt tölt egy kis időt a hölggyel, ám nem tudják, hogy a szomszéd szobából a másik férfi (aki mellesleg a nő vőlegénye) végighallgatja a szobában történt eseményeket. A konfliktus kialakul, és a megoldással csak a vőlegény egyik társa, egy író tud előállni. Az éjszaka folyamán gyorsan ír egy színdarabot, és úgy állítja be a helyzetet, mintha a szomszéd szobában csak színházi próba folyt volna.

A „tragikus” esemény komikus fordulatokat vesz, ezzel oldódik a „tragédia” érzete, és a nézők is jól szórakoznak. A vicces jeleneteket és szövegeket időnként zenei betétek szakították meg.

 

Az osztályunk nagyon élvezte az előadást. A darabot bárkinek tudom ajánlani, aki szereti a konfliktusból adódó helyzetkomikumot.

 

Czuppon Pál 10.d

Képgaléria

« Vissza