A Természetismereti szakkör kirándulása a Vácrátóti Botanikus Kertben

A Természetismereti szakkör kirándulása a Vácrátóti Botanikus Kertben

 

Október 5-én reggel nagyon vigasztalannak, szürkének és esősnek látszott az idő. Lelkes kis csapatunk azonban bízott az időjárás jobbra fordulásában (és erősen sugároztuk is ez irányú óhajunkat), így nekiindultunk a vasárnapi kirándulásnak.

Mire megérkeztünk Vácrátótra, elállt az eső, sőt néha a nap is kisütött. A Botanikus Kertben nagy biotermék vásár fogadott minket. Első programpontként megnéztük a Berkenye házban a kiállított őszi terméseket. Ezután bekapcsolódtunk a helyi szervezésű versenybe, mely során egy feladatlappal kellett bejárni a kertet, és válaszolni sok érdekes kérdésre. A feladatokat párokban oldottuk meg.

A vásáron vettünk egy homoktövis-alma biolekvárt, ez adott erőt az egész kert bejárásához. Igazán nagyon ízlett mindenkinek! Köszönet Kállai Fruzsi anyukájának, aki meghívta a csoportot a lekvárkóstolásra.

Séta közben megismerkedtünk a tiszafával, a borostyánnal, a mocsári ciprussal. Megtudtuk, hogy a páfrányfenyő élő kövület, megismerkedtünk a levelével. Gyönyörködtünk a lombok őszi színeiben. Bár ezen a napon Madármegfigyelő Nap is volt, madarat keveset láttunk. Megcsodáltunk azonban egy békésen pihenő Atalanta lepkét, valamint egy mókust, amelyik a közelünkben keresgélt a fákon, majd a földön. Voltak, akik etették a kert egyik tavában úszkáló vadkacsákat.

Kifelé menet minden páros kapott ajándékot a szervezőktől, mert ügyesen kitöltötték a feladatlapot. Maradt egy kis időnk vásárlásra is. Így nemcsak élményeket gyűjtöttünk, de finomakat kóstoltunk is. Szép nap volt!

 

Frekot Erika szakkörvezető

Képgaléria

« Vissza